A hiszti természetrajza

A hiszti az csak úgy jön és feltör és robban, általában teljesen kiszámíthatatlanul. Van amikor megjósolható a kimenetele, van amikor valószerűtlenül sokéig tart és semmi remény a megváltásra, de aztán egyszer csak a semmiből előbukkan a befejezés. Árad és tombol, hihetetlen őserők szabadulnak fel – csak sajnos egy dühös kis két évesben, aki bömböl, néha üvölt, csapkod és akár még rúg is… Meg borogat, dobál, akár földre is veti magát… Néha azt sem tudod mi váltotta ki ezt a tornádót, csak kapkodod a fejedet és nem ismersz arra a mérges kis emberre, aki vöröslő szemmel, rekedtes hangon ordít és a fent említett repertoárból válogat vagy éppen sorban egymás után előadja őket. Van amikor nyugodt tudsz maradni, van amikor erélyes vagy és megpróbálod (túl)kiabálni, van amikor meglátod a humoros oldalát a dolognak, sőt egy idő után egyre többször megszánod kis méregzsák gyermeked és megpróbálod őt magadhoz ölelve megnyugtatni…Na, ez nem mindig sikerül, sőt résen kell lenni, hogy tomboló kisdedünk nehogy minket találjon el valamivel :)…Van amikor elszigetelt esetről van szó (jött és ment, se előtte, se utána), ha nincs szerencséd, akkor egy nap akár többször is előfordul. Kellemetlen tud lenni indulás előtt és az lehet nyilvános helyen is (bár ebben még eddig nem volt részünk…szerencsére 🙂 ). Nézőként és elszenvedőként van amikor beleéled magad az ő helyébe, sokszor cserélnél vele, de legjobb, ha az a pszichológiai tanítás lebeg szemeid előtt, hogy az egészséges lelki fejlődéshez minden korszakot és általában minden érzést alaposan meg kell élni. És az se baj, ha szuggerálod magadban azt a bölcs mondást, miszerint minden rossznak vége szakad egyszer…