Iskolai nyílt nap

Mindig izgalmas, legalábbis nekem, hogy reggel háromnegyed 8 körül beérjünk az iskolába, mindenki elkészüljön, beleértve Tomát is, reggelistül mindenestül (mert Jutka nénivel enni nem nagyon szokott), legyen Máténak reggeli és tízórai is csomagolva. Ez utóbbi most Apa érdeme volt, reggel ugyanis Toma kb. 5 percenként felébredt, amikor még nem kellett volna neki, így, az amíg alszanak alatt elkészülünk mindennel haditerv, az felejtődni látszott… 🙂 Nagy örömömre Toma megint mosolyogva marad Jutka nénivel – el sem hiszem, hogy ez működik – mi pedig Mátéval elindultunk a suliba. Már bent ültünk a teremben, de az óra még nem kezdődött el, amikor megérkezett Apucink is, csak hát na, egy picit megcsúszott a reggeli készülődéssel a Drágám 🙂 …

Matekórával kezdődött a nap, aki addig nem kelt fel, a feladatok gyors egymásutánjától biztos felébredt 🙂 , kávépótló volt… Átismételték az egész évben tanultakat, végig pörgős volt minden, Máté rengeteget jelentkezett, összesen 1 vagy 2 hibája volt az egész óra alatt, ami szerintem remek és nagyon ügyes volt, jókat mondott. Aztán jött az angol, kíváncsi voltam, mert az “új” – viszonylag új, hiszen idén már ő volt – tanárt, Zsolti bácsit még nem nagyon ismertem. Itt két részletben előadott a csoport egy angol olvasmányt, majd még két gyerkőc önálló szöveggel rukkolt elő, aztán feladatoztak egy kicsit és vége is volt az órának. Ügyes volt itt is Máté, mindenki jól beszélt angolul, szép volt a kiejtésük. Gyanús volt eddig ez az óra, mert mindenki szereti az angolt és a tanár bácsit is, ami nagyon jó, el sem hiszi az ember, hogy ilyen működik manapság és még tanulnak is a gyerekek 🙂 . Végül jött az olvasás óra, itt is végig pörgött minden, a Budai Vár volt a téma, aztán az eddig tanult magyarországi nevezetességek, itt is remekelt Máté, egyszóval hozta az eddig megszokott formáját 🙂 .

Tízórai a szünetben

Furcsa volt azért úgy nézni őket Erikával, hogy tudjuk, utoljára láthattuk őket így együtt, hiszen jövőre már felsősök lesznek. Összességében mindig megállapítom: nem csodálom, hogy elfárad Máté amire hazaér, ugyanis az állandó koncentráció, az, hogy mindig észnél kell lenni, jelentkezni, gondolkozni tényleg nagyon fárasztó a mai követelmények mellett, semmi idő sincs a lazításra, amit Máté is állandóan hiányol. Én is nem egyszer azon kaptam magamat, hogy az órára pillantok, mikor lesz már kicsengetés, de nem az unalom, hanem a túlfeszítettség miatt. Mondtam is Máténak, hogy le a kalappal előtte, hogy ezt mindennap rendszeresen végigcsinálja, ráadásul még ilyen jó eredményekkel…

Volt még egy érdekesség, amit eddig sohasem tapasztaltam: úgy tűnt, hogy a gyerekek izgultak 🙂 … Nagyon aranyosak voltak, ahogy látni lehetett rajtuk, hogy mérlegelik, mikor jelentkezzenek, nehogy rosszat mondjanak. Mátén konkrétan láttam, már a jelentkezéséből is, hogy mikor nem biztos a dolgában, akkor általában a kezét sem úgy tartotta, próbált mindig tutira menni 🙂 . Hiába, ahogy nőnek, már a gondolkodásuk is érettebb, vannak már ciki dolgok, nemcsak a szülők, de a többiek és a többi anyuka és apuka előtt is, mert ide is meg kell érkezni… Hát, mi megérkeztünk, eddig még inkább csak úgy kétkedve mondogattam, de most már egyre biztosabb, hogy kiskamaszodunk…