Családmorzsák

Sűrű szerda

Ez a nap a takarítás jegyében telt nálunk és főleg Katiéknak volt sűrű, hiszen ő és kisebbik lánya varázsolták csillogóvá az ablakainkat, többek között. Lánya, a kis Kati Toma szavajárása szerint 🙂 külön kedvenc lett, annyira, hogy Toma délután elakart menni vele és hozzá Felsőpakonyra 🙂 , na ezt se gondoltam volna pár héttel ezelőtt 🙂 …

Azért mi sem unatkoztunk, szerda lévén elmentünk a Manóhoz tornázni, amit Toma nagyon várt, főleg, hogy múlt héten a felvétel miatt kimaradt egy alkalom. Most is nagyon élvezte az egészet, külön öröm volt látni, hogy mindenben részt vett, mindent csinált, boldogan együttműködött és figyelt, tulajdonképpen ő egyedül, mert volt aki néha picit belefáradt a mondókákba és ténykedésekbe és volt aki eltérült 🙂 , de azért mindenki kitartott. Amikor végeztünk elmentünk Máténak facsipeszt szerezni, mert másnapra be kellett vinnie a suliba rajz órára.

Elautóztunk a majori 100 Ft-os bolthoz, de kiderült, hogy az orrunk előtt vitték el az utolsó darabot… Megállapítottam, hogy délután jöhetünk vissza, mert addigra lesz utánpótlás a boltban, azért, hogy ne rohanjunk haza, hiszen még dolgunk volt kettőig mindenképp – Apucink egész nap megbeszélt – vettünk a szomszédos pékségbe egy kis pogácsát, amit egy közeli padon megkóstoltunk, közben áhítattal figyeltük a buszokat 🙂 . Na jó, főleg Toma volt értük oda, én csak asszisztáltam, ráadásként egy hatalmas hangyaboly közelében ültünk le, amit jól szemügyre vettünk, sőt megajándékoztuk a hangyuszokat pár morzsával 🙂 …

Majd hazamentünk ebédelni, otthon még mindig nagy felfordulás volt, aztán evés után 2-re mentünk Mátéért a sulihoz. Elszaladtunk a megrendelt facsipeszekért, na meg pár műanyag állatka is landolt a kosaramban, majd elindultunk, de nagy örömünkre az ovinál leendő dadus- és óvónéninkbe futottunk. Pontosabban észrevettük őket és odakanyarodtunk kocsival. Megcsodálták, hogy Máté milyen nagy lett, szemrevételezték a tavaly óta nem látott Tomát is és megbeszéltük a beiratkozás dolgait is 🙂 .

Otthon minden csillogott, de még nem voltak Katiék a végén a dolognak, így eldőlt, hogy Toma aznap nem alszik, egyébként egész jól bírta estig is a kiképzést 🙂 . A nap híre volt, hogy este derült ki: Máté hét darab ötöst (!) hozott haza és elfelejtette elmondani 🙂 … Hihetetlen néha a drágám, az ehhez hasonló elfelejtésben is, de főleg ezzel a tömérdek ötössel, amiből kettő magatartás-szorgalom, a többi hangos olvasás, angol, rajz – ami ugye nemszeretem tantárgy – a többire pedig nem emlékszem 🙂 , de a lényeg, hogy ezek fontos és komoly jegyek, főleg így év vége felé ez nem mindegy, mármint a lelkesedése és az, hogy nem fárad el! Csodálom őt ezért, emlékeim szerint én nem voltam ilyen kitartó…

Este senkit, de főleg Tomát nem kellett altatni 🙂 …

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!