Szünetes

Telis-tele volt főzőcskézéssel a mai – most már inkább tegnapi – nap, na meg a szokásos körökkel mint evés, a már említett főzés kicsit emelt időben 🙂 , alvás, kinti séta vagy inkább biciklizés. Mátéhoz átjött Kovi barátja, Apucink pedig Tatára ment pecázni, szóval főleg a gyerekhad uralkodott itthon. Az, hogy sokat voltam a konyhában, most nem zavart, mert a nehéz részeket (értsd: Toma lefoglalása főzés közben) is normálisan, sőt értelmesen tudtuk eltölteni 🙂 . Egy ideig színezett a drágám az asztalnál ülve, majd kipakolta a konyhaszekrény legalsó fiókját kellő alapossággal, először a facsipeszeket vette számba, majd a szemeteszsák legurigázott részei lepték el a padlót 🙂 . Az ebédnél azért biztosra mentem, tarhonyás hús készült gyümölcs levessel, amit mindenki nagy örömmel pusztított el.

A gyerekek – itt a nagyokra gondolok – pedig egyre többet esznek, ami nem panasz, csak szimpla ténymegállapítás. Lehet ebben a kamaszodásban valami, mert eddig egy bőséges ebéd után csak estefelé lettek éhesek, most pedig két óra múlva már kifejezetten valami nasira vágytak 🙂 . Sütni akartam, de délután 4 körül már sem időm, sem kedvem nem volt nekiállni valami hosszadalmasnak, arról nem is beszélve, hogy Tomának igencsak tartoztam egy kinti bóklászással. Így aztán tényleg csak összedobtam valamit az itthoni anyagokból. Még jó, hogy Apánk előző nap bevásárló körúton volt, mert hozott epret, főzős puncsos pudingot és Győri kekszet. Így főztem egy liter pudingot, egy jénaiban epret szeleteltem banánnal, a másikba kekszeket tettem le, mindegyiket rétegeztem pudinggal és mondhatom remek lett, 20 perc alatt kész volt, utána pedig mehettünk ki biciklizni Tomával, a nagyok pedig előre mentek a fehér kapuig, hol visszajöttek hozzánk, szóval állandó mozgásban voltak, ugyanis Mónit vártuk Peti anyukáját, aki 6 körül meg is érkezett hozzánk. Addig mi Toma a futóbiciklijével jött velem, na meg a környékbeli Gergővel, aki 1 évvel idősebb nála és az anyukájával. Visszafelé már Mónival jöttünk, a nagyfiúk pedig előre mentek, mert szomjasak, na meg éhesek voltak. Amikor vissza értünk, mindenki kedvére ehetett a pudingokból, aztán este pedig elautóztuk Móniékat a buszukhoz, hogy talán még emberi időben hazaérjenek 🙂 .

Jó volt látni, hogy Máté mennyire jól érezte magát egész nap, alig láttam őket, hol a kertben fociztak, hol kint bicikliztek a Duna-parton (fél órás bejelentkezésekkel), hol fent játszottak az emeleten. A húsvéti készülődéssel viszont semmit sem haladtam, de nem baj, majd holnap 🙂 …