…a teljesség igénye nélkül, a fejemből…
**********
Egész nap megállíthatatlanul esett az eső, a taxi ablakán pedig patakokban csordogált az esőlé. Ahogy kinézett az elsuhanó utcákra és az esernyővel dolgukra siető emberekre, minden olyan szürkének és borúsnak tűnt. El sem tudta képzelni, hogy másnap jó idő lesz, ne adj’ Isten sütni fog a nap… Beleborzongott ha arra gondolt, hogy a gyönyörű fehér uszályos ruhájában saras pocsolyák között lavírozhat majd. Ez lehet minden menyasszony vágyálma és nem tudta miért, de mosolyognia kellett. Közben kezével maga mellett végigsimította a gondosan becsomagolt hatalmas hosszúkás csomagot, amin még itt-ott esőcseppek éktelenkedtek. Aztán újra kinézett az ablakon és eszébe jutott a holnap… Amikor minden más lesz, és mégsem változik semmi sem…
**********
Nehezen ébredt, mert korán volt még. Éjjel sokáig fent voltak, az utolsó simításokat végezték, próbáltak mindent elrendezni. Tudta, hogy rövidesen mennie kell, de ha arra gondolt, hogy egész nap főszereplő lesz, inkább visszabújt volna az ágyba. Aztán erőt vett magán, gyorsan összekészült és már indult is. Amikor kilépett az utcára, legszívesebben felkiáltott volna örömében a derengő napsütés láttán! Csak a felszáradóban lévő vizes foltok emlékeztettek az előző napi özönvízre, a kora reggeli levegő pedig tele volt májusi illatokkal, madárcsicsergéssel, csendesen ébredező várossal… Visszafelé sietősen szedte a lábait, sok dolga volt még. Elmerült a gondolataiban, csak a sokadik utánaforduló járókelő láttán nézett végig a ruháján és majdnem nevetésben tört ki! Megpillantotta magát egy kirakat üvegében, ahonnan egy farmernadrágos fehér pólós, nyaktól fölfelé pedig egy tökéletes sminkben lévő, fátyolos hajkölteményű nő nézett vissza rá…
**********
Sietve gurult le az autó a hegyről amiben ültek. Ugyan nem voltak késésben, de igyekezniük kellett. Útközben még megálltak egy benzinkútnál, ha azóta, nagy ritkán arra jár, mindig eszébe jut az a nap… A kutas többször benézett az ablakon és mielőtt elköszönt volna, sok boldogságot kívánt. Innen már percek alatt ott voltak, a hivatali lépcsőknél már sokan gyülekeztek, várták a menyasszonyt. Amikor kiszállt a kocsiból a szemével őt kereste, és amikor megtalálta összekapcsolódott a tekintetük. A mozdulatai még kissé feszültek voltak, de a szemében csodálatot látott, örömöt, büszkeséget és megnyugvást. Amire odaért hozzá, azt gondolta, hogy sosem várta még ennyire, hogy megfogják egymás kezét, annyi mindent mondott volna neki, de legfőképp boldog volt, örült, hogy vele lehet és valamiért remegést érzett a gyomrában, ami ahogy mentek felfelé a lépcsőn átalakult megnyugtató biztonsággá…
**********
Boldog volt, hogy itt lehet a zegzugos utcák között, a nagy és ismert templomtól nem messze, de egy másik szentélyben. Egy másik, de szívéhez sokkal közelebb álló, barátságosabb, kedvesebb helyen. Már ragyogott a nap, besütött a fényes ablakokon át, a vastag ódon falak közé. A fehér falak még jobban kiemelték a világosságot, a meleg barna padsorok oldalát pedig csodaszép fehér virágcsokrok díszítették. Mindig emlékezni fog a virágok bájos kecsességére, ahogy összekapcsolódva játékosan kacskaringóztak a padsorok között. Ahogy lépkedtek egymás mellett a bordó szőnyegen, annyi minden kavargott a fejében, de legfőképp hálás volt és elégedett. A pap igazán eredeti volt és kedves, a szürke hétköznapokról is beszélt, de ahogy hallgatta úgy érezte, hogy nekik ebben nem lesz részük…
**********
És mindennek ma 15 éve…
Kommentek