Családmorzsák

Bodzaszedés

Nem gondoltam volna, hogy ezen a tavaszon én még bodzaszörpöt fogok eltenni, inkább bodzadzsemet (vagy másik nevén zselét), de pár napja már ebben sem voltam biztos 🙂 … De hogy mind a kettő összejön, az eszembe sem jutott, azon egyszerű oknál fogva, hogy szinte elvirágzottak már a bodzák. Biztos gyorsabban értek is, mint máskor, aztán jöttek az esőzések és amikor a környékbeli bokrokra pillantottam jártamban-keltemben, azok sajnos eléggé leharcoltnak tűntek. Ezért is gondoltam, hogy elég lesz nekem összeszedni 15-20 darabot és abból csinálok egy kis dzsemet, csak próbából, mert azt még nem készítettem, de már régóta szeretnék…

Szerencsére nem kell messzire mennem beszerzésre, a szomszéd utcában van egy üres telek, ami tele van bodzabokrokkal és oda nem jár senki, mert általában a Duna-partról és a nádas melletti ligetes részről szerzik be “versenytársaim” a virágokat. Így amikor Apuci elment a fiúkkal biciklizni, ráadásul jó messzire, én kisebb itthoni ténykedéseim után fogtam az ollót és a kosaramat – már csak azért is, mert eléggé esőre állt az idő – és elindultam nyesegetni 🙂 . Aztán alig, hogy párat szedtem, megcsörrent a telefonom, ugyanis hazaért közben a család és szegények teljesen ledöbbenve kérdezték, hogy hová tűntem.. 🙂 ? Amikor meghallották, hogy hol vagyok és mit csinálok, egyből jöttek utánam biciklistől, mindenestől, úgy ahogy voltak 🙂 … Mindenki besegített, még Toma is szedte amit ért 🙂 , külön öröm volt, hogy a Zapu nálam jóval magasabb, így olyan helyekről is szedett, ahová én fel sem érhetek, Máté pedig iszonyú lelkesen hozta a virágokat 🙂 . Mondjuk tulajdonképpen miatta szedtünk sokat, mert amikor megtudta, hogy csak bodzazselé készül és szörp nem, akkor nagyon tiltakozott 🙂 . Végül 40-50 bodzavirágot szedtünk négyesben, még soha ennyi nem jött össze 🙂 , így este amíg a fiúk a BL-döntőt nézték, nekem befőzős programom akadt 🙂 .

Bodzák

A bodzaszüret eredménye

Amíg Tomát fürdettem, addig kiraktam őket tálcára, hadd másszanak le róluk a bogarak (amik nem nagyon voltak), aztán megcsináltam a szirupot és még előkészítettem a dzsemnek valót.

Viszont a szirup kihűlését már nem vártam meg, a szörpnek való virágok kénytelenek lesznek várni reggelig… 🙂

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!