De szerencsére nem lett! Máté ugyanis olyan emberesen elesett estefelé biciklizés közben (ráadásul az én bringámmal, ami ugyanolyan jó és kényelmes neki mint a sajátja, szóval pár centi híja van, hogy beérjen magasságban 🙂 ). Apucival mentek el tekerni egyet, nem vett észre egy gödröt és hát, eltanyázott… Jó alaposan megütötte a térdét, persze sebes is lett és ami a riasztóbb volt, hogy a mellkasát egy szép vörös csík szeli ketté, egészen a hasáig. Jó, hogy éppen egészen lassan haladtak, amikor az eset történt és egy kis mellékutcában voltak, nem főúton vagy forgalmasabb helyen, mert ugye arra még gondolni sem merek, akkor mik történhettek volna… Hihetetlen, de megéreztem, abban az időben amikor elesett, éppen fürdővizet engedtem Tomának és bevillant elém Máté, még gondoltam is rá, hogy remélem nem történt semmi baj… Hősként viselte az egészet, nem, hogy nem sírt, de még a humora sem hagyta el, elviselte, hogy leápoljuk, az volt a legnagyobb bánata, hogy a suliban most nem javallott neki a focizás 🙂 . A címbeli állítás, pedig nem csak a bringás esésre utal, hanem este az is kiderült, hogy a nagy fiunk délelőtt már fennakadt az egyik iskolai udvari ajtóban – a sebet fürdésnél vettem észre a vállán, azt hittem a borulásnál szerezte – egyszer fejbe rúgták a focipályán, ahol Máté saját szavait idézve, még kétszer pofára esett… Szóval nagyon év vége van már nálunk…