Nagy meglepetésünkre, elmaradt tegnap az utolsó Manó-tornánk, mert Juditnak, aki tartja, lebetegedett a kisfia… Ráadásul minderről a helyszínen értesültünk, ugyanis nem néztem meg a leveleimet, pedig küldött róla email-t… Szegény Toma nagyon elkámpicsorodott, amikor megtudta, hogy ma nincs Manó, nincs Oli, Bence baba és a többiek (azt még nem is tudja, hogy többet nem is lesz, mivel ez lett volna az utolsó óra, jövőre meg ugye nem járunk már)… Ezért hirtelen ötlettől vezérelve elmentünk buszozni 🙂 – hová máshová – a 40 fokba 🙂 , Toma most is nagyon élvezte és feledtette vele a torna hiányát…
Ráadásul tiszta ismerkedős napunk volt, amikor leszálltunk a végállomáson egy néni kezdett beszélgetni Tomával, megkérdezte hány éves, hogy hívják és ő mindenre szépen válaszolt 🙂 . Aztán visszafelé a buszon – amit éppen, hogy elértünk – egy idős házaspárral kokettált, integettek, mosolyogtak egymásra, amikor leszálltak külön elköszöntek tőlünk, aztán integetve búcsúztattak minket a járdáról, mi meg persze föntről viszonoztuk ugyanezt 🙂 . Nagyon aranyosak voltak 🙂 !
A köztes időben pedig szökőkutaztunk,
párakaput próbáltunk ki, ami a fő kedvenc lett, többször átszaladt, aztán hosszasan ácsorgott alatta:
Az elmaradt torna egyelőre, a feledés homályába veszett és nekem is jobb volt talán, hogy nem kellett búcsúzkodni… Most örülök csak igazán, hogy a múlt héten fotózgattam, pedig akkor még nem sejthettük, hogy az utolsó előtti az utolsó 🙂 …
A kánikula ellenére nagyon mozgékonyak voltunk, amire hazaértünk szinte mehettünk is Mátéért, hogy ne kelljen szegénynek ilyen hőségben gyalogolnia és még egy fagyizás is belefért 🙂 …
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: