Hátrahagyott kis cipők és résnyire nyitott bejárati ajtó jelezte a szökevény útját 🙂 , akit a kinti lépcsőn egyensúlyozva vettem észre (még jó, hogy nem esett le), de már csak a kertben értem utol, a lábára jóval nagyobb és tőlem kölcsönvett papucsomban 🙂 . Ebédidő és nagyon meleg lévén, a befelé invitálásomra durcásan csak ennyit válaszolt: – Mindig be kell menni… 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: