Uszodában

Tegnap én voltam a soros az uszodai fuvarral, ugyanis Apucink egész napos kimenőt kapott egy kis horgászásra. Így aztán a kirándulásunk után, Máté Gergőéknél maradt, én meg ugye hazavonultam Tomával, hogy aludjon (de mint írtam ez jó nagy kudarcba fulladt 🙂 ). A lényeg, hogy elvittem a gyerkőcöket úszni és meglepően jó érzés volt az, hogy míg tavaly azért csak bementem velük, persze Tomával együtt az öltözőkbe, meg mindenhova, most remek volt megtapasztalni, hogy mindent önállóan intéznek…

Nekünk csak várni kellett és mi addig szépen elütöttük az időt 🙂 , főként vásárlással… 🙂 Nem kell nagy dolgokra gondolni, de például vettem egy Danielle Steel könyvet (leárazva 400 Ft-ért, könyvek terén ugyanis mindenevő vagyok, a novelláktól az életrajzokon át én őt is szívesen olvasom, ráadásul ez egy második világháborúban játszódó történet, szóval kár lett volna kihagyni 🙂 ), aztán majdnem vettem egy úszószemüveget Máténak, csak az tartott vissza, hogy nem volt nálam csak kb. 1500 Ft meg a kártyám, de azzal ugye nem fizethettem 🙂 … Jó ez az uszoda, mindent lehet itt kapni ugye a várakozók pénztárcájának csapolására 🙂 , a teljes úszófelszerelésen kívül, bikiniket, bizsukat, krémeket meg még ezerféle dolgokat, szóval lehetne mire költekezni…

Ezután azért fölmentünk a galériára, ami a medencék fölött van, onnan lehet megnézni a gyerekeket úszás közben. Nagyon ügyesek voltak és tényleg sokat fejlődtek tavaly óta, Máté most már egész gyorsan végig ússza a hosszokat, ráadásul tényleg nem tudnak lazsálni, szóval elég fárasztó egy ilyen óra…

Mivel egy háromévessel nem lehet sokáig nézelődni, levonultunk a büfébe, ahol vettünk egy perecet és egy Dörmi Macit. Amíg eszegettünk nosztalgiáztam egy picit, eszembe jutott, hogy régebben, amikor péntekenként jártunk ide és Máté még a kis vízbe úszott, amire a büfétől nem messze egy hatalmas ablakon keresztül rálátni (és mindig tele van az innenső fele kíváncsi szülőkkel, köztük régebben velem is 🙂 ), szóval ott mennyit vártunk Tomával…! Emlékszem egyszer még az is megvan, hogy tél volt, a nehéz dzsekik a babakocsi aljában pihentek, Toma meg ott ült benne, szemben az ablakkal és Mátét nézte velem együtt. Csak én a többi szülővel is beszélgettem közben és egyik ilyen alkalommal nem vettem észre, hogy Máté a medencéből hevesen integet, viszont Toma igen, így ő lelkesen visszaintegetett neki 🙂 … Mindezt persze Mátétól tudtam meg, aki fűnek-fának elmesélte, hogy csak az öccsére számíthat a figyelem terén 🙂 … Aztán tavaly mennyit rohangásztam legkisebb őkelmünk után, aki akkor azt hitte hogy az uszoda folyosója versenypálya, de a legrosszabb az volt, hogy ha néha nem értem utol, ilyenkor minden lelkiismeret furdalás nélkül, sőt engem heccelve bújt át a kártyával működő sorompós beengedő kapu alatt és mivel óra közben nem volt ott senki, így én is bújhattam át alatta, ráadásul minél gyorsabban szaporázva magamat 🙂 . Emlékszem a várakozók együttérző, néha sajnálkozó, néha pedig nevetésüket visszafojtó tekintetére 🙂 … Ehhez képest ez a nyugodt kis uzsonnázás kifejezetten üdítő volt, hiába, Tománál is úgy látszik ezek a dolgok a korral járnak 🙂 …

Várakozva

Hamar elszaladt az idő, a fiúkkal a kertben leültünk egyet fagyizni is, mert ez kérem egy összkomfortos hely, van itt fagyizó asztalokkal, székekkel, napernyőkkel. Azért egy pillanatra meghűlt bennem a vér, amikor már mindenkinél ott volt a tölcsér és mindenki evett is belőle, na akkor belenézve a tárcámba semmi papírpénzt nem láttam, így átvillant az agyamon, hogy nem tudok fizetni, de apróból összeszedtem a pénzt… Egyébként totál el tudom képzelni magamról, hogy nem veszem észre, nincs több pénz nálam és tovább vásárolok…

Hazafelé pedig majdnem elütöttünk egy fekete macskát, át akart rohanni a kocsink előtt, volt majdnem csikorgó fékezés és megkönnyebbülés, amikor láttam eliszkolni a cicát. Mert azért milyen lett volna már, hogy pont egy fekete macskát ütök el?