…na, az nálunk mindig zűrös, vagyis inkább az induláshoz vezető út… Kezdődik velem, mert én annak ellenére, hogy igazán szeretek jönni-menni ( a családból a legjobban, talán Toma kezd mutatni némi hasonlóságot), azt nehéz szívvel élem meg, hogy ilyenkor a reggeli nyugodt kávézásnak biztosan búcsút inthetek 🙂 . Aztán folytatódik a fiúkkal: Mátét nehéz felkelteni és rávenni, hogy felöltözzön, Tomát mindenre noszogatni kell (bár mostanában megvesztegethető némi buszok látványával például), de azért csak becsúszik ilyenkor is a szokásos akarom-nem akarom némely dolgokkal és már el is ment az idő. A Zapu pedig mindig azt gondolja, hogy rengeteg időnk van még 🙂 (boldog naivitás 🙂 ) és a végére hagyja folyó, de inkább egyéb ügyeit 🙂 , na meg a fürdőzést szeretett kádjában 🙂 , ahol van amikor órákat vár a víz rá, na jó, némi túlzással 🙂 . Ilyenkor meg én lassulok be, mert ugye minek siessek, ha más sem aztán egyszer csak elindulunk 🙂 … Na ez utóbbi szakasz van most, úgyhogy befejezem az irkálást és felpörgetem magunkat 🙂 … (hahaha)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: