Nagyon jól telt a szombat délutánunk, pedig nem is történtek nagy dolgok, de lehet, hogy az egyszerűsége miatt volt nagyszerű… Ráadásul nem is a saját szórakoztatásunkra indultunk el, hanem a Zapu miatt, akinek ez tulajdonképpen munkaügy volt, mert szeptemberben ott lesz egy rendezvény, amit ő szervez és terepszemléznie kellett. Mivel akkor majd mi is elkísérjük, így gondoltam, hogy közben én is megnézem, mire számítsunk akkor több napig 🙂 .
Már amikor lekanyarodtunk a főútról és hosszasan mentünk a bekötőúton érezhető volt, hogy valami egész más, sajátos világba érkeztünk 🙂 . Annyira beszivárgott még az autóba is a az a természetesség, a sok szépség, a csönd, és a nyugalom, ami egyáltalán nem volt egyenlő az unalommal, mert azért akad ott szórakoztató dolog bőven. Az üdvözlő tábla szerint Halországba érkeztünk, ami igaz is mert ez tulajdonképpen egy horgászparadicsom – nem kell mondanom, hogy nekünk ez miért nagyszerű 🙂 – de nagyokat lehet sétálni, kirándulni, az egész hely egyébként természetvédelmi terület.
Ebédidő tájékán érkeztünk, így először a csárda felé vettük az irányt és mindenki jól lakott, utána pedig elkezdtük körbejárni a területet. Lehet, hogy az is közrejátszott a jó érzetbe, hogy az ottani rendezvényes kísért minket mindenfelé, így majdhogynem egy kis idegenvezetést kaptunk, különösen igaz volt ez a Halászati Múzeumnál, de az egész területnél, például láttunk egy Árpád-kori (!) halászkunyhót, ami olyan régóta megmaradt. Tisztára Tüskevár-életérzésem volt egész idő alatt 🙂 , pedig tulajdonképpen összkomfortos a terület, de tényleg csodaszép erdős-ligetes területeken sétáltunk, madármegfigyelők és mindenféle szépségek között.
Elmondhatom, hogy mindenki nagyon jól érezte magát, Máté azért pecázott volna, de majd legközelebb, Tomának vittük a futóbiciklijét, azzal remekül jött velünk mindenhová, és nagyokat sétált is 🙂 . Az egyik tónál, amit meg kellett néznünk, (több is volt), annyira messze kellett menni, hogy egy olyan kis elektromos autóra ültünk fel, mint amit a Margit-szigeten lehet bérelni, mondanom sem kell, hogy ennek is nagy sikere volt 🙂 … Este 8 után értünk haza és annyira tetszett mindenkinek a hely, hogy azon tanakodtunk, ha megoldható, még szeptember előtt vissza megyünk oda egy napra 🙂 . De inkább felrakom a képeket, talán azok beszédesebbek:
Ismét a kedvencem, ez egyébként a madármegfigyelő: ücsörögnék akár minden nap itt egy picit, de évszakonként is gyönyörű lehet…
Sajnos nem volt sok időm fotózni, mert mindig mentünk 🙂 és ahogy látom lehet, hogy nem adják vissza – legalábbis számomra – azt a hangulatot és érzetet amit ott átéltünk, de majd legközelebb remélem máshogy lesz 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: