Elszállt a nyár…

Még ha nem is jár messze, de távolodik, menthetetlenül… Vannak még programjaink erre a hétre, de már a kötelességek is befészkelték magukat a napjainkba. Mint egy gyerek, olyan nehezen élem meg ezt az egészet, szinte fel sem fogom, hogy jövő héten új időszámítás kezdődik… Próbálom rávenni magam dolgokra, hogy megcsináljam, elintézzem, előkészítsem, de olyan mintha mindezt egy másik ember végezné, én meg még mindig valahol a nyárban élek…

Közben úgy sajnálok dolgokat, amiket most már  biztosan nem tudok pótolni… Ami a leginkább nyomja a lelkemet és ez  estefelé jutott az eszembe, hogy Mátéval egyáltalán nem töltöttünk semmi időt kettesben, pedig érzem, hogy igényelné… Mindig mindennel a kedvében jártam, de talán a legfontosabbat, a saját időt azt nem kapta meg… Aztán. Nehéz lesz neki a következő év, felső tagozat, új elvárások, új kihívások, tudom, hogy nagyon meg akar majd felelni. Nekem pedig ez után a végigszáguldott nyár után lazítanom kell rajta egy picit és segíteni neki, na meg rávezetni az önálló tanulásra (ami ilyen sok anyagnál nem egyszerű), hogy jól induljon ebben a tanévben, amihez most még nem érzem az erőt, de remélem megjön a lendületem a jövő hétre 🙂 …

Toma pedig a következő héten óvodába megy, most már biztos. Ugyanis telefonon beszéltem az óvó nénijével – akit nagyon kedvelek és jóban vagyunk – ő pedig nagyon aranyos volt és a bizonytalanságomat a szobatisztaság ügyében átlendítette a holtponton, tulajdonképpen hasonlóan látja mint én – ezért is szeretem 🙂 – ha ez a dolog eddig nem oldódott meg, pár hét alatt itthon nem biztos, hogy meg fog és akkor már sokkal jobban inspirálják talán Tomát az ovisok ebben az ügyben. Ráadásul elmeséltem, hogy milyen sokat beszél a kis Drágánk itthon az oviról és velem együtt ő is úgy látja, hogy lelkileg talán felkészült erre a nagy dologra, nem szívesen venném el én sem a kedvét a várakozással (aztán majd kiderül, hogy mennyire megy ez élesben 🙂 , na de az mindenképpen jó, hogy örömmel emlegeti az ovit 🙂 ). Rendes volt nagyon a mi óvó nénink, sokat vállalnak tulajdonképpen ők is ezzel, nem véletlenül szerettünk oda járni Mátéval, tudom, hogy jó helyen lesz Toma. Úgyhogy kedden (mert hétfőn évnyitózunk, kicsit elidőzünk Máténál délelőtt), egy rakat váltóruhával felszerelkezve, na meg addig rengeteg sok új alsónadrágot vásárolva 🙂 , elkezdjük a beszokást az óvodába… Arra még egyelőre nem gondolok, hogy az én kisbabám kisgyerek lett és vége egy korszaknak menthetetlenül, valószínűleg örökre…

(Tudom, hogy másoknak ennél sokkal nagyobb gondjaik vannak – én meg úgy tűnik itt, hogy nyafogok – és hát nekünk is akad egyéb nehézség is, de ugye minden napnak, időszaknak a maga baja…)