Ovis szülői és egyebek

Na, és itt főleg az egyebekről lesz szó, mert ezalatt a három nap alatt, amíg ez a bejegyzés várakozott a vázlatok között, abból volt sok 🙂 . Vigyázat hosszú és vegyes iromány következik, csak az olvassa, akinek van türelme, mindannyiunkhoz 🙂 …

Ami persze meghatározza most a mindennapjainkat – legalábbis nekem és Tomának – az az ovis beszokás. Most éppen ott tartunk, hogy teljesen hullámzó a dolog, egyik nap jobb, másik nap rosszabb. A hét mélypontja kétségkívül a szerda volt, amikor a kis Drágám már itthon, a készülődés előtt (!!!)  elkezdett sírni, hogy ne menjünk óvodába. Biztos szerepet játszott ebben az is, hogy akkor Máté még itthon volt, szóval nehezebb volt az elindulás, de végig az autóban amíg odaértünk hangosan zokogott bármit mondtam…, bömbölve mentünk be az oviba és öltöztünk át és így maradt ott a csoportszobában is, másfél órát, mert ezen a héten fokozatosan nyújtottuk az időt…  Borzasztó ezt végig élni, aki próbálta biztos tudja már, nekem most azért is nehéz, mert úgy egyébként nincs olyan munkám ahová szaladnom kéne, szóval akár itthon is maradhatna és mégis következetesnek kell lennem, mert főleg ha már elkezdtük, nem szabad megállni és ha akár egy vagy több napot kihagynánk, az neki lenne rosszabb. Akkor azért, hogy őszinte legyek megfordult a fejembe a gondolat, hogy marad még velem itthon egy darabig, mint ahogy az is, hogy ha ez így folytatódik tovább, akkor nem tudom, hogy bírom ki…

Aztán jött a csütörtök, a nagy áttörés, amikor már itthon lehetett beszélni Tomával, elmondtuk, hogy Apával megyünk érte az Alfával, sőt még fagyizunk is utána :), és ha lehet ne sírjon. És, nem sírt… Én lepődtem meg a legjobban, azért mondtam csak, hogy legalább ne annyira bőgjünk mint előző nap, de egyáltalán nem sírt. Amikor kezdett elkámpicsorodni útközben, mindig elmondtam, hogy milyen jó lesz nekünk, amikor érte jövünk és ez elég volt… Így mentünk be, így öltöztünk át és így maradt ott… Elvileg két órát maradt volna, de mivel ez pont keresztülvágta az udvari játékot megtoldottuk fél órával, így fél 12-re mentünk érte Apucival. Már vártak minket, elég vicces volt 🙂 , valaki külön figyelte az ajtóból mikor jövünk és szólt, hogy maradjunk kint, jött Julcsi az óvónéni és megkért, hogy nehogy bemenjünk, mert Toma annyira jól érezte magát egész délelőtt, hogy még ebédelni is leült a gyerekekkel 🙂 . Mondanom sem kell, örömmel várakoztunk kint a folyosón, enni ugyan alig evett valamit 🙂 , de itt most az volt a lényeg, hogy megpróbálta és magától tette, örömmel 🙂 . Mint megtudtuk nagyon jól érezte magát, nem sírt egyszer sem (!!!), kint pedig nagyon jól elvolt a gyerekekkel, fogócskáztak is, sőt egyszer már Toma volt a fogó 🙂 , el is kapott valakit, ezt ő és pár kisgyerek mesélte el a mosdóban 🙂 … Utána persze jött a jól megérdemelt jutalom az Alfázás és a fagyizás 🙂 .

Pénteken már megmutatkozott a heti fáradság, nagyon nyűgösen kelt Toma, ami folytatódott egész reggel és így utólag visszagondolva egész nap. Nagyon nem volt kedve menni, én is meginogtam egy picit, de mivel jött a hétvége, az úgyis két nap – Mátét visszaidézve ilyenkor rettentő kizökkentő egy ilyen szünet – inkább elvittem, hogy ne fokozzuk a visszaszokás nehézségeit. Sírdogált egy picit, amikor elmondtam, hogy Mátéval megyek érte – aki péntekenként fél órával előbb, 12-kor végez mint Toma, csak 4 órájuk van – és lesz fagyizás is akkor azért alábbhagyott a pityergés, de néha újrakezdődött. Amikor beértünk, Mariann nénihez a dadushoz ment és akkor már csak panaszkodott… Egész héten minden nap elmondta az oviban többször, így tegnap is, hogy: – Elmegy az anyukám…! Annyira megható, ahogy mondja, tényleg megkönnyezem néha mindig mert teljesen kifejezi ez a mondat, hogy ez az egész beszokósdi mit jelent az ő kis világában… Aztán amikor mentünk érte a bátyóval már persze nyoma sem volt semminek, várni kellett, mert ebédelt, meglestük, ahogy fogat mos egyedül, de a többiekkel együtt, irtó ügyes volt 🙂 . Furcsa volt, ahogy Mátéval vártunk a folyosón, hiszen pár éve még rá vártam ott 🙂 … Máté egyébként nagy sikert aratott mindenkinél, két éve már egyáltalán nem látták az oviban, de volt olyan, akivel azóta nem találkozott, hogy “elballagott” 🙂 . Miklós bácsi a kertész nagyon aranyos volt, látszott rajta, hogy tényleg ámul-bámul 🙂 , megvitatták a pecás ügyeket 🙂 , Évi az ebédbefizetős is szintén hüledezett, hogy milyen nagy fiú. A legjobban persze a dadusa volt elámulva, össze-vissza puszilgatta, jó volt látni, ahogy őszintén örült neki 🙂 . Julcsi, az óvónéni aznap nem volt, mondtam is Máténak, hogy a legközelebbi alkalommal tőle számíthat hasonló rohamra 🙂 … Aztán kijött Toma, aki aztán tényleg nagyon örült a tesójának 🙂 , na meg persze nekem is, ezért aztán ilyen jókedvben tényleg elmentünk fagyizni 🙂 … Hazaérve Toma rögtön lefeküdt aludni, tényleg nagyon kifárasztja, legalábbis most az elején ez a sok minden…

Máté is jól elfárad minden héten, pedig a hasfájósdi miatt most megint hiányzott két napot. De a röpke másik két nap alatt amikor volt, rögtön írt nyelvtanból és irodalomból két nagy dolgozatot, matekból pedig egy röpit. Tényleg iszonyú hajtás van, múlt héten ugye megírta a pót irodalom dogát, ami 5-ös lett, pedig szerinte előzőleg nem lett olyan jó 🙂 , matekból egy másik kis dogája 4-es lett, amiről úgy tippelte, hogy hibátlan lett 🙂 … Ez utóbbi azért is érdekes, mert jól mutatja Máté maximalizmusát, ugyanis választhatnak, hogy beíratják nagy jegynek vagy marad kicsi és ő nem akarja, hogy nagy legyen, mert szerinte ez olyan ciki 🙂 matekból 🙂 … Hát, én azért mondtam neki, hogy gondolja még ezt át, én a helyében lehet, hogy beíratnám 🙂 …

Aztán ki ne hagyjam az ovis szülőit, ami ugye a címben is szerepel 🙂 .Váratlan dolgok nem értek, nagyjából úgy megy minden mint Máté idejében, kis változásoktól eltekintve. Jó volt, hogy találkoztam 3 “régi” anyukával is, így nem éreztem, hogy teljesen kiestem onnan, bár lehet, hogy nevetséges, de a mai napig hiányoznak az oviban olyanok akikkel anno nagyon jóban voltunk-vagyunk és akik közül a legfontosabbak most Kanadában vannak, sajnos…, Petiék meg ugyan velünk járnak a suliba és ugye még most is sokszor találkozunk, de azért csak működnek a régi reflexek… Nagyon tetszett, hogy októbertől minden hét valami köré csoportosul, mint például a dió, vagy az ősz, aztán nyilván a tél meg egyebek, akkor azon a héten csak ezt járják körül dalokkal, versekkel, mondókákkal, mesével, játékkal, kézműveskedéssel, persze az összes többi dolguk mellett. Ez utóbbiból az ünnepkörök szerint mennek egész évben és azt szerettem ebben az oviban korábban is – többek között – hogy nemcsak a környezeti nevelés a fontos, hanem sok minden egyéb is és egész évben nagyon mozgalmasan telik az élet bent. Végre újra megerősödtem abban, hogy jó helyen van ott Toma…

Én meg egész héten hol ide, hol oda rohangáltam. Még nem is írtam, hogy amikor a sulikezdés előtt játszóházban voltunk, nekicsapódott a lábamnak egy csúszdán lecsúszó csúszka, amin Apa és Toma ült 🙂 . A jobb lábamon a nagy lábujjamat trafálta el, szörnyen fájt egy hétig, de éreztem, hogy nincs nagy baj, így nem mentem vele sehová. Aztán amikor már nem fájt, kábé 6 napja, lemostam róla a körömlakkot és előtűnt a szépséges kék körmöm, amire ugyan számítottam, de a Zapu szerint oly szép piros volt minden körülötte, hogy azért javasolta mutassam meg egy orvosnak. A csütörtök délelőttömet – az ovi után – ezzel töltöttem, megvizsgálták, még meg is röntgenezték 🙂 , de szerencsére mindent rendben találtak, a körmöm meg vagy leesik vagy lenő magától 🙂 . Még jó, hogy nem tavasszal vagy nyáron történt ez az ügy, mert nem túl épületes látvány… Viszont még akár futhatok is vele, megkérdeztem 🙂 , azt válaszolták, hogy nyugodtan, már ha bírok 🙂 … Jó, hogy mostanában akarom elkezdeni 🙂 … Tegnap végre megírtam az önéletrajzomat is, azért volt már sürgető, mert egy ismerős átküldött egy munkalehetőséget, ami tulajdonképpen rám van szabva, és ma volt a leadási határidő. Ráadásul külsős munkatársakat keresnek, ami ugye pont nekem való, bár azt nem tudom, hogy ez pontosan mit takar, én az itthon dolgozós variációnak örülnék jobban 🙂 , majd meglátjuk, bár nem ismerek ott senkit, úgyhogy hiába felelek meg minden ponton maximálisan, ezt ugye soha sem lehet előre tudni, hogy akár behívnak-e… Majd meglátjuk…

Hát, lehet, hogy picit hosszú voltam 🙂 , de nagyjából így teltek ezek a napok 🙂 …