Napközbeni vegyes

Ma volt az első olyan délelőtt, hogy Tomát elszállítva az intézményébe 🙂 , hazajöttem és azt csináltam amit akartam végezhettem a dolgomat. Eddig ugye vagy rövid volt az idő, amíg ott hagytam vagy vásároltam vagy orvoshoz mentem. Furcsa is volt nagyon, hogy egyhuzamban kábé két órát házimunkázhattam – nagyon későn értünk be reggel az oviba, időhúzás címén 🙂 – nem szakított meg senki 🙂 , de ugyanakkor nagyon hiányzott is mindkét gyerek, a kicsi már csak megszokásból is. Most gondoltam utána, hogy gyakorlatilag én 3 éve nem voltam szinte semmit egyedül itthon… Ehhez képest ezt olyan jól megünnepeltem, hogy még egy kávét sem ittam meg láblógatva 🙂 , nem baj, majd holnap 🙂 (vagy nem)…

Toma viszont egész jól vette a reggeli oviba indulást, csak az időhúzásban volt élen 🙂 , legalább háromszor állt neki nagy dolgot intézni, amire sikerült, nem akart reggelizni és egyebek, de amikor elindultunk nem sírdogált, együttműködött (!), ugyan megint Alfa Romeos-Apás elhozást ígértem, de nem is sírt, csak akkor pityergett egy picit, amikor beértünk a csoportba és a Dadus nem volt sehol, pedig vele akart lenni 🙂 . Kicsit megvigasztalódott, amikor kiderült, hogy csak kiszaladt valahová és amikor elköszöntem és a folyosón (persze csukott ajtó mögött) bepakoltam a szekrénybe a ruháit, már nem sírt 🙂 . Amikor érte mentünk kiderült, hogy végig jól érezte magát. Megint jött volna a megérdemelt fagyizás, amit most cukrászdázásra váltottunk, pedig erről nem volt szó 🙂 , és ha ez így megy tovább, kiürül a pénztárcánk és teljesen elhízunk 🙂 … Még volt egy kis időnk, amíg Mátéért kellett menni, így aztán elmentünk egyet csúszdázni arra a vadiúj játszótérre, amit Toma fedezett fel reggel az autóból, itt nagyon közel hozzánk 🙂 . Nagyon jó, hogy végre újraépült az ezer éve nem működő játszótér, bár csak halkan jegyzem meg, érdekes ez így a választások előtt, ráadásul benne az őszben (vajon miért nem lehetett ezt tavasszal csinálni?) már csak azért is, mert még nincs teljesen kész – van pár játék ami el van kerítve és a homokozó széle sincs még meg – na de ne legyek már ilyen szőrszálhasogató, örülni kell annak, hogy végre van 🙂 …

Máté pedig megint hozott irodalomból egy ötöst órai munkára és megint írtak dolgozatot a nem várt énekből (!), de ezen már nem is csodálkozom. Arról még nem is írtam, hogy szombaton befejezték a teremfestést, elmondások szerint nagyon szép lett a terem, én még csak fényképeken láttam, de tényleg egész más lehet mint volt. Kaptam róla egy képet, ahogy a Zapunk (a képen balra) éppen dolgozik, már igazolása is van a napról 🙂 :

Egyébként ez az egész, nem elsősorban az esztétikumról szólt – bár az is iszonyú hiányosságokban szenvedett – hanem például a radiátor mögött végig penészes (!) volt a fal, első alkalommal – amikor Máté beteg volt két hete – azt a részt fújták le, tették rendbe elsődlegesen, annak ugye száradni kellett stb. De van még így is rengeteg sok minden amivel nem lehet nagyon mit kezdeni, ilyenek például az ablakok, amin javítottak az Apukák sokat, de megoldani a 30 éves rozsdás, néhol lyukas ablakkeretekre, sajnos nem lehet… Azért már mindenki örül, hogy egyelőre most vége a felújítósdinak, kivéve tán a gyerekek, akik remekül elszórakoztak addig az udvaron (fociztak), meg a számítógépteremben múlatták az időt 🙂 . Egyelőre folytatás nem következik :)…

Szóval most “röviden” ennyi 🙂 …