Útközben

Lehet, hogy a halottaimhoz kapcsolódó érzelmes hangulat miatt, de tegnap nagyjából mindennel így voltam, mint ahogy a címben írom: az emlékekkel, az érzésekkel, de még a pillanatnyi jókedveimmel is, a szó átvitt és igazi értelmében is útközben voltam… Sokat utaztunk, amit így halottak napja környékén mindig és ha tehetjük, még tavasszal vagy esetleg nyáron is  megteszünk, egészen Sárvár mellé egy kis faluba megyünk ilyenkor, ahol az anyukám és a nagyszüleim vannak eltemetve. Késő délelőtt indultunk a sűrű köd miatt, de máskor nem így teszünk, mert a ködöt oda és visszafelé sem úsztuk meg – ezért húztuk az időt az indulással – és elég későn értünk le a sírokhoz, kettő körül. Nem mentünk be a családomhoz Veszprémbe sem hazafelé, mert már elég későre járt, Toma az egész napos ébrenlét után végre elaludt a kocsiban 🙂 , ráadásul jó nagy, szinte tejfehér ködben, persze sötétben jöttünk haza.

Viszont gyönyörű szép idő volt, amíg a síroknál voltunk, ragyogott a nap, elég sokáig is időztünk a temetőben, jó volt egy picit ott rendezkedni, meggyújtani a mécseseket,

amiből háromból kettőt sikeresen itthon hagytam, de szerencsére az előttünk járókét is belevettük a pakliba 🙂 , Máté segédkezett, Toma fagyizósat játszott 🙂 , majd rengeteget szaladgált,

töméntelen katicával találkoztunk 🙂 – de tényleg, mindenhova repültek, bár nyilván ezek nem a hagyományos bogarak voltak, olvastam is róluk egy cikket, hogy megjelent egy új faj, szerintem hozzájuk volt szerencsénk –

végül pedig, az ő érdekében is megengedtük, hogy motorozzon 🙂 …

Szeretem, hogy ilyenkor is családias a hangulat a sírok körül, én nem vagyok a híve a mozdulatlan emlékezésnek, ahogy a gyerekeket elnéztem, eszembe jutott, hogy lassan olyan mintha piknikezni jöttünk volna 🙂 – nyilván eltúlozva – és sokkal barátságosabb ha van élet a sírok körül, mintha csak a szokott módon emlékeznénk – mi mondjuk ezt főleg a picikénk miatt meg sem tehetnénk 🙂 – és én biztos azt szeretném ha már nem lennék, hogy ilyenkor is történjenek az események körülöttem 🙂 . Remélem azért nem zavartunk senkit 🙂 , azt hiszem nem, mert kedves ismeretlenek is odajöttek hozzánk picit beszélgetni, sokan csak Tománál álltak meg néhány szó erejéig, például fagyizni 🙂 … Ilyenkor átérzem anyukám kívánságát, hogy sokkal jobb ott, még messze is, de a szülőfaluban nyugodni, barátságos környezetben, mint mondjuk a fővárosban, egy hatalmas temetőben…

Mivel láttam az energiatúltengést legkisebbünknél, ezért átmentünk a temetővel szemben lévő evangélikus templomhoz illetve mellé – egyébként be is volt zárva – amit eddig mindig kerítés rejtett, most valamiért leszedték a kaput, így szabad volt az átjárás a kertben.

Toma így kedvére szaladgálhatott és legfőképp motorozhatott is egy picit 🙂 .

Aztán hazafelé beiktattunk egy kisebb programot is. Már egy ideje bevezettük, hogy minden ilyen temetős látogatásnál elmegyünk valahová. Régebben amikor Máté volt egyedül, akkor is próbáltuk ezt rendszeresíteni, ha mást nem, legalább a rokonokhoz bementünk egy picit, ahol neki is volt gyerektársasága, de mentünk más helyekre is. Én szeretném ezt leginkább, mert ugyan Máté minden ilyen alkalommal nagyon figyelmes, de nyilván ő nem kötődik a nagyszüleimhez és az ő nagymamájához sem, mivel nem is ismerte őket, Tomáról pedig nincs is mit írni, mivel még nagyon pici, szóval nekik az ilyen út csak tömény autózás és egy helyben ülés, ráadásul majdnem egész nap, így örülnék, ha nekik is azért ezek az utak élvezetesek és emlékezetesek lennének. A legutóbbi években nem volt szerencsénk, már csak azért sem, mert Toma ugye kisebb volt és tavaly például csodaszép őszi idő volt, a sárvári várat akartuk megnézni, de picikénk elaludt az autóban, így csak a kocsival köröztünk, kiszálltunk Mátéval a kertben körülnézni, amíg valaki vigyázott Tomára 🙂 … Tavasszal pedig elmentünk a Szajki tavakhoz, körbe is néztünk, sétáltunk egy picit, aztán elkezdett ömleni az eső, később a jégeső, így odébb álltunk 🙂 , de azért jól elvoltunk utána is, bementünk ebédelni a közeli sitkei kastélyszállóba, ami rejt egy kis szórakozást is a gyerekeknek.

Most ugye nagyon kevés időnk volt, még a családlátogatás is kiesett, ráadásul ünnepnap miatt sz összes beltéri programlehetőség – mint a vár vagy a közeli vulkánmúzeum – be volt zárva, így sok lehetőség nem maradt. De aki keres, az talál 🙂 , ezer éve jövünk-megyünk errefelé, de én sem tudtam, hogy a közeli celldömölki vasútállomáson Mozdonyskanzen működik, ráadásul bármikor szabadon és ingyenesen látogatható. Máténak ugyan nem ez volt a korához illő szórakozás, de lehet, hogy az őszi szünet jó sok programja miatt úgy láttam, nem volt ellenére, hogy mi körbenézzünk ott 🙂 . Viszont pont Tomának volt ez kitalálva 🙂 , aki nagyon élvezte is, sőt még vissza is akart menni 🙂 …

Már szürkületben indultunk hazafelé, de még Máté is észrevette az autóból, hogy milyen szépek az ezernyi mécsessel kivilágított temetők, amit én is nagyon szeretek ilyenkor. Aztán egy idő után már csak a sötétséget és főleg a ködöt kémleltük 🙂 , szerencsére rendben hazaértünk, ahol rövid időn belül mindenki kidőlt az álmosságtól 🙂 …