Mert betervezve az nem volt, délelőtt ugyanis a főzés után, még el kellett szaladni a cicának ugye ennivalóért és gondoltam, hogy a kompozásra (ami tegnap óta intenzíven benne van Toma fejében) már biztos nem lesz idő. Na de…, mondhatnám, hogy arra jut idő, amit szeretnénk, és halkan tenném hozzá, meg amibe a szerencse besegít 🙂 … Ugyanis, amikor jöttünk hazafelé az állateledelestől, pontosan 1 perccel a komp érkezése előtt parkoltunk le a kikötőnél 🙂 , így aztán nem gondolkoztunk túl sokat, felpattantunk erre a legkisebbünk által csodált vízi járműre 🙂 …
Ahogy átértünk újból meg kellett csodálnunk a kompot, ácsorogtunk ott egy darabig, mert ez volt a napunk fénypontja 🙂 …
Aztán szakítva Molnár-szigetes hagyományainkkal, először egy közeli rétre mentünk, ahol időnk nagy részét terepfutással töltöttük 🙂 , mondanom sem kell Toma jóvoltából 🙂 , aki a fejébe vette, hogy közösen kell futkorásznunk 🙂 … Benevezhetne lassan egy tájfutó versenyre 🙂 …
Itt lógtam 🙂 , elvileg futnom kellet volna utána, mert versenyeztünk 🙂 :
A levélgyűjtés sem maradhatott el:
Aztán gyalogolva a pékséghez, bodobácsot mentettünk a lépcsőn 🙂 , mert nem tudta használni az egyik lábát, elég furcsán ment. Toma vette a szárnyai alá, nagyon édesen izgult érte, ezért beraktuk a lépcső mellé a levelekhez, nehogy rálépjen valaki 🙂 …
Ilyen szép arrafelé a környék:
Belefértünk az 1 órába végül, elértük a kompot is, bár futva és nagy nehezen, mert mindenféle játszótéri foglalatosságok akartak minket eltéríteni az utunktól 🙂 , de csak sikerült az áhított és a péknél beszerzett kakaós tejjel átcsábítani Tomát a túloldalra 🙂 . A kompot még visszafelé is meg kellett csodálni 🙂 …
