Ovis menetrend

Ami főleg az elindulásról és a hazajövetelről szól, mindkettő élesen különbözik egymástól, az utóbbi javára, nyilván 🙂 … A lélektani hadviselés már délután megkezdődik, amikor az aprónép a legváratlanabb helyzetekben – mondjuk játék, fürdés, meseolvasás közben – közli, hogy ne menjünk másnap oviba… Aztán reggel a felkeléstől számítva ajánlatos gyorsítva készülődni – ami nem egyszerű – mert szinte megállás nélkül sírva vagy azzal küszködve azt hallgatjuk, hogy ne menjünk oviba, miért kell oviba menni, stb… Aztán miután elindulunk mindez folytatódik az autóban, talán valamivel gyengébben, mert közben buszokat, teherautókat, markolókat is csodálhatunk 🙂 , de amikor az ovihoz érünk mindez a csúcspontjára ér, és végig sírva öltözünk át és sírva is marad ott a mi kis Drágánk… Tudom, hogy nem sokáig sír, mondják is az óvónők, de valahogy érzem is, pár perc után gondolom alábbhagy minden. Ma miután kijöttem a csoportszobából, a folyosón füleltem egy picit, tényleg csak 1-2 percig és már akkor nagyon csendesedett a bánat.

Délben, mintha egy kicserélt gyerkőcöt látnánk 🙂 , boldogan jön hozzám, meséli, hogy mi történt, még visszamegy néha inni, fogat mosni, ügyeket intézni 🙂 . Ilyenkor szerinte sem kétséges, hogy másnap megy oviba, bár tegnap, amikor mondta neki a dadus és az óvó néni, hogy ugye másnap is jön, akkor – mindenki nagy derültségére – teljes komolysággal és nyugalommal azt válaszolta, hogy nem tud, mert holnap iskolába megy majd 🙂 … Hazaérve aztán vagy van hiszti vagy nincs, néha a legapróbb dolgokból is óriási patália tud lenni, a dackorszak persze megszokott nálunk (még egy ideig biztos így marad), de ezen a héten ez is intenzívebb, nyilván az ovis dolgok miatt, ez így egészséges, hogy a szorongásokat itthon engedi ki… Sokszor kétségbeesem (hogy meddig lesz ez még ilyen nehéz) és elbizonytalanodom (hogy tényleg, biztosan kell ez most nekünk, hiszen itthon is lehetne) mostanában, a válaszokat pedig még keresem…