Vegyes

A teljes itthoni képhez hozzátartozik, hogy Máté tegnap óta nem ment suliba, mert újra (vagy még mindig) eléggé köhög. Ha teljesen igazságosak akarunk lenni, azért volt ebben egyfajta iskolaundoritisz is 🙂 , de most már múlt időben beszélek csak erről. Ugyanis ma elmentünk a doktor néninkhez, azzal a feltett szándékkal, hogy ha már így alakult a “szabadság”akkor már tegyünk pontot ennek a köhörészésnek a végére és kúráljuk ki. Szóval elmentünk és kiderült, hogy be van gyulladva a garat is – pedig eleinte ők is vicceskedtek az iskolaundorral 🙂 – és a végén antibiotikummal lettünk ellátva 🙂 … Mondogatta Máté már napok óta, hogy ő köhög bent a legcsúnyábban, de mivel itthon nem volt ez igazán sok, nem gondoltam semmi komolyra…

Úgy volt, hogy Tomát bevisszük reggel az oviba, hogy  legalább ne kelljen a váróban betegekkel lennie, de olyan sokáig aludt és nem volt hajlandó felkelni 🙂 , hogy nem ment oviba és persze velünk jött 🙂 . Szerencsére alig volt valaki rajtunk kívül, hamar bejutottunk. Azért az nagyon vicces volt, ahogy legkisebbünk izgult és állandóan meg akart győzni, hogy menjünk haza, hogy ne vizsgálja meg a doktor néni 🙂 …

Amikor végeztünk elmentünk bevásárolni együtt, mert kongott a hűtő és minden otthon, de már látszódtak a hiszti tüneti jelei Tomán 🙂 , úgyhogy alaposan bevásároltunk, de próbáltunk mindent a legrövidebbre fogni. Már bent az áruházban a vásárlás vége felé raplizott Mátéval, hogy menjen arrébb, meg ne jöjjön velünk – az nem derült ki, hogy miért, mert addig minden oké volt – aztán amikor elégedetten fizetve, tömött kocsival kifelé vonultunk, kitört a vulkán belőle, mert nem azon az ajtón – vagyis a bejárat helyett, a kijáraton – jöttünk ki, ahol szerinte kellett volna… Hát, mit mondjak…, élvezet volt egy halom élelmiszerrel, és hisztitől ordító, vonagló gyerekkel az autóhoz vonulni, ahol nem bírtam őkelmét egy ideig bekötni, mert nem hagyta. Még jó, hogy ott volt Máté, aki addig bepakolt a csomagtartóba, aztán elhagytuk, bár közel sem feltűnésmentesen a tett helyszínét… Még a gyógyszertárban is megálltunk, mert még ma el kellett kezdeni az antibigyót, de addigra már, ha nem is nyugalom, de csitulás volt tapasztalható.

Rá kellet jönnöm, hogy egyáltalán nincs tapasztalatom ilyen hisztik terén, mert Máténál ilyesmi alig volt, de ha volt, azt össze sem lehetett hasonlítani ezekkel. Szerintem viszonylag jól kezeljük, ha nem is mindig, de legtöbbször higgadtan próbáljuk kibekkelni a dolgot, beültetni, leszállítani, eltéríteni attól, amitől éppen kell. De. Iszonyúan lemerít, kifáraszt, sokszor lehangol és néha elkeserít a dolog, olyan mintha nem hatna rá semmi, ráadásul én vagyok legtöbbször a fő célpont, nem engedi, hogy vetkőztessem, öltöztessem, meg bármit csináljak vele, akkor inkább csak Apa, aki szintén nem viseli ezt jól és sokszor nincs is kéznél 🙂 . Délután még kivittem biciklizni is, mert egyrészt gyönyörű napsütés volt, meg másrészt arra gondoltam, hátha mentálisan is jól hat ez a dolog rá 🙂 , mivel napok óta az esők miatt alig volt kint. De ebből is inkább az lett, főleg eleinte, hogy feszegette a határokat, hol a cicát üldözte, nyaggatta, aztán kint próbált az összes pocsolyába belemenni – valamiért nem gumicsizmába mentünk ki – de amikor fenyegetőzve rászóltam, akkor kaján mosollyal hirtelen elkerülte a dolgot 🙂 . Őszintén, mindezek mellett alig bírtam ki, hogy ne vigyorogjak rajta 🙂 …

Próbálok arra gondolni ilyenkor, hogy igazi kis egyéniséggel van dolgunk, meg kell ez az egészséges fejlődéséhez, akárcsak kamaszkorban – tudom, hogy nem összehasonlítható a kettő 🙂 – hogy szabadon próbálgassa magát, meg a határait, de nagyon remélem, hogy ép ésszel, ideggyengeség nélkül megérem ennek a végét 🙂 …