A pillanat megörökítése átcsúszott másnapra, pedig igazán élvezetes és talán egy picit divatjamúlt tevékenységgel ügyködtünk 🙂 . Nagyon szeretem a képeslapokat, bár való igaz, hogy én sem küldök sokat belőlük mostanában… A pár nappal ezelőtti rendrakásnál viszont találtam négy karácsonyi lapot és akkor gondoltam nosza, küldjük is el ezeket. A vicces az egészben az, hogy eddig minden évben elterveztem ezt és amióta Toma megérkezett hozzánk sosem jutottam el a megvalósításig 🙂 , most pedig egyáltalán nem terveztem, mondván erről mindig lecsúszunk, most pedig sikerült összehozni 🙂 ….
Ezek mind dupla lapok, tehát az egyik oldalra írhatunk, a másik viszont szabadon marad és gondoltam használjuk is ki az üres oldalt, oda Toma valamilyen alkotását ragasztjuk – tudtam, hogy ez nem a nagyom műfaja 🙂 – Máté megírja őket, suli és tanulás után nagyjából ez jöhet szóba :), így mindjárt kettő az egyben az egész, arról nem is szólva, hogy mindegyiknek az eleje is igazán szép…
Így aztán délelőtt Fenyőfát rajzoltam fehér papírra, amit Toma ujjfestékkel zöldre színezett 🙂 .
Ez olyan jól sikerült, hogy először csak az ujja,
majd az egész keze ebben pompázott 🙂
annyira, hogy előkerült egy másik papír, amin kiélhette magát 🙂 ,
egy külön lapra pedig egy karácsonyfát is festettünk a kezéből, legalábbis a formát próbáltam úgy igazítani, amikor a tenyeréről lehúztuk a lapra a festéket 🙂 , később ezt még ki is díszítheti 🙂 .
Aztán zöld papírra rajzoltam fenyőfákat, amiket arany, zöld és kék csillámfestékkel díszített a Kicsink, bár a díszítés sajátos volt 🙂 , az aranynál kiürült a toll – ugyan nem volt tele – mert valahogy nem érzett rá az apró mozdulatokra Toma 🙂 ,
a következőnél viszont ügyesen pötyögtetett 🙂 .
Estefelé Máté mind a négyet megírta,
ma már csak fel kell adni őket 🙂 . még lesz idejük megérkezni is … Egyébként pont annyi helyre elegendőek a képeslapok, azok kapják meg ezeket a családból, akikkel egyáltalán nem találkozunk az ünnepek alatt… És még mondják, hogy nincsenek véletlenek 🙂 …
Köszi Anikó 🙂 , puszillak 🙂 …
Csudajók!!!((()))