Karácsonyi jövős-menős

Két napig csak családlátogatáson voltunk 🙂 és persze ajándékokat csomagoltunk… Ráadásul én 25-én estére mindezt némaüzemben végeztem, ugyanis elment a hangom, de olyan igazian, úgy, hogy csak suttogni tudtam… Más bajom nem volt, jó nem voltam fényformámban, meg többször ledőltem volna inkább aludni, de semmi egyéb, csak ez a némaság 🙂 …

Leginkább a 25-e volt zaklatott, ugyanis Mama akkor utazott vissza Veszprémbe, így aztán a jó késői kelés és reggeli után, tulajdonképpen készülődhettünk is, mert közösen vittük ki az állomásra, aztán mentünk Éva mamához, az anyósomhoz ebédre. Egy pici gikszer csúszott a dolgokba (csodálkoztam volna, ha nálunk minden simán ment volna 🙂 ), ugyanis amellett, hogy turbó fokozatban készülődtünk és rohantunk a vonathoz, mert nem vettük észre – de tényleg senki 🙂 – hogy már idő van indulni, szóval az utolsó pillanatban értünk a peronra, ott meg vártunk, csak várakoztunk, mire jó 20 perc után egyértelmű lett, hogy nincs mire várni, vagy elnéztünk valamit vagy nem tudjuk mi történt, mert a Mama vonata az nem jött 🙂 … Aztán a jegypénztárnál kiderült, hogy volt olyan vonat, amit mi néztünk ki, de az csak Székesfehérvárig közlekedik, a neten viszont nem ez volt fent, szóval nem nézett el senki semmit, csak a tévedések vígjátéka volt mindez 🙂 … Még az volt a szerencse, hogy a pénztárnál tett látogatásunk után 10 perccel ment egy IC, úgyhogy arra vettünk gyorsan jegyet és szegény Mama elindulhatott végre haza 🙂 , ahol már két unokatesóm is várta, hogy ott is karácsonyozhassanak 🙂 … Mi meg ugyan elkésve, de elindultunk anyósomékhoz és már mindenki jól ki is volt éhezve, szóval érkezésünk után egyből az ebédhez ülhettünk le 🙂 . A délután mondhatjuk, hogy jól telt, de ezt nem részletezem és nem is megyek bele, mert én tényleg mindig értékelem a jó szándékot, mint ahogy most is, úgyhogy kevésbé jót meg nem írnék és az igaz is, hogy messze a legjobb együttlét volt ez a mostani szerencsére, mint amikben eddig volt részünk, szóval minden jó, ha a vége jó, maradjunk ennyiben 🙂 … Estére aztán elment a hangom, bár egész nap csak olyan repedt fazék volt már addig is, és valószínű, hogy az egész napos beszéd sem tett jót neki, úgyhogy este az egyik mondat elején még tudtam beszélni, a végén meg már csak suttogtam 🙂 …

Ennek tudatában már nem voltunk olyan biztosak abban, hogy másnap megyünk az unokatesómékhoz, beszéltünk is velük, hogy majd kiderül, meglátjuk, de ők is annyira készültek erre, na meg ott volt az összes ajándék az ő gyerekeiknek is, szóval rossz érzéssel mondtam volna nemet. Bár reggel inkább hajlottam arra, hogy mégis inkább maradjunk otthon, de aztán erőt vettünk magunkon és mégis mentünk. És mondhatom, hogy jól tettük, jól telt az este, a gyerekek játszottak, mi beszélgettünk (én suttogtam 🙂 ) és a végére jutalomképpen, csodák csodájára a hangom is kezdett visszatérni 🙂 (még ilyet, tán a sok beszédtől 🙂 ? )

Ma meg nem csináltunk szinte semmit, azon kívül, hogy Máténak a szünetre (!) feladott kábé 150 szóból tanultunk valamennyit (nem mondok és nem írok semmit, mert ez már nekem no comment) én meg aludtam egyet, mert lehet, hogy most jött ki ez a beteges valami rajtam és elég ramatyul voltam délután. Csak egy picit sajnálom a mai napot (biztos én is maximalista vagyok 🙂 ), mert jobban el tudtam volna tölteni az időt és nem igazán így terveztem, de remélem holnapra jobb lesz minden. Szóval így telt ez a karácsony, izgalmas is, munkás is, szép is volt és társasági is. Ez utóbbi jó volt, de minden évben megfogadom, hogy picit visszább veszünk ebből, mert szinte mindig az van, hogy a 25 és 26-a csak egy merő rohanás, ma kezdtük egyáltalán megnézni a játékokat is… Mint ahogy tényleg szép volt 24-e is és jól sikerült, de az meg magamnak tanulság és most már jól tenném, ha tennék is ez ügyben valamit, hogy azt a napot jó lenne valahogy könnyebbé tenni, hogy jusson idő egy közös sétára vagy legalább valami közös játékra, igazából csak ez hiányzott belőle… És ilyenkor érződik annak a mondatnak az igazsága, hogy legtöbbször az út a fontos, az a bizonyos ünnephez vezető… Az pedig igen jó volt, mert a legjobb talán az a közös, együttes, örömteli készülődés volt a legszebb az egészben, amit az adventi pillanatokban leírtam 🙂 …