Kórházi kálváriánk

Eléggé banális a történet és tényleg alig ismerek magunkra benne, de megjártuk éjszaka a Heim Pál és a János kórházat is, de a legjobb az egészben, hogy semmi baj sincs, itthon vagyunk és jól vagyunk, szerencsére! Történt ugyanis, hogy Toma bevett egy eléggé megtermett szőlőcukrot este a szájába és nem sokkal később elkezdett köhögni és sírni, olyan volt, mint akinek megakadt a torkán vagy félre ment vagy bármi… Persze egyből elkezdtem ütögetni a hátán, szóltam a Zapunak is, aki egyből a fejére állította és azzal a nemtudommilyen fogással, amit a jogsi elsősegélynél is tanultunk próbálta kiugrasztani belőle a cukrot, de közben erőteljesen nyomogatta a rekeszizma környékét a hasán… Nekem végig az járt a fejemben eközben, hogy ez egy szőlőcukor, ami ugye feloldódik meg minden, akkor most mi is van, de persze nagyon meg is ijedtem, mert Toma tényleg úgy viselkedett, mint akinek megakadt valami a torkán, ne adj’Isten a légcsövében…! Aztán pár perc múlva jobb lett minden, csak Toma sírt szegénykém még sokáig, mi meg le voltunk taglózva az élménytől, én személy szerint úgy remegtem, mint egy kocsonya, semmit nem tudtam volna megtartani a kezemben…

Aztán nagyon ijesztő lett, hogy Toma iszonyúan fájlalta a hasát, sírt és közben mondogatta, hogy nagyon fáj neki… A Zapu rögtön mondta, hogy vigyük be a kórházba, mutassuk meg, hátha nagyon megnyomta a hasát, miközben nyomogatta. Na és itt jön a megérzés, mert én most ezzel úgy voltam, hogy inkább ne menjünk, úgy éreztem, hogy persze fáj neki, de ugye nem tudhattuk mennyire , viszont én azt sejtettem, hogy ez inkább csak a körülményeknek szól. És lehet, hogy ilyenkor jobb az ép eszünkre hallgatni, bár nagyon nehéz ezt eldönteni, hogy mikor is van ez, végül aztán nekem sem sikerült, mert amikor a kocsiban voltunk és a Heim Pál felé mentünk, már újra inkább ijedt voltam attól, hogy mondogatta mennyire fáj… Végül is, gondoltam megnézik ultrahangon – miután kivárjuk a sorunkat – és hazajövünk….

Na és itt jön a csavar, mert bent belekerültünk egy kórházi előírás sorozatba, ugyanis miután előadtuk, hogy mi történt és mi tulajdonképpen a hasát szeretnénk megnézetni, mindenki nagyon kedves és segítőkész volt, de elmondták az első pillanatban, hogy ez nem így zajlik, mert hiába nyelt félre olyasmit, ami ugye még ráadásul menet közben valószínűleg feloldódik, nekik ez idegen testnek minősül és meg kell nézetniük fül-orr gégésszel, mert egy darabja a legrosszabb esetben megakadhatott a tüdőnél és csak a szakember véleménye alapján dönthetnek, ellenvetésem hogy de hát a tüdőnél is valószínűleg feloldódik ez az izé, süket fülekre talált, ment minden az előírás szerint. Ebben csak az volt még a külön gyönyör, hogy az ügyeletes fül-orr gégész a János kórházban volt és az előzmények miatt, ha esetleg rosszabbul lenne Toma, csak mentővel engedhetnek át minket, amihez még be kellett nyomni a drága kicsinknek a kézfejébe egy branült is, ha esetleg hirtelen gyógyszert kell adni neki… Egy kis hős volt ezzel, mint októberben a vérvételnél, a jól bevált módszert alkalmaztuk, Máté elterelte a figyelmét és picit mondta, hogy fáj, de már bent is volt az a vacak, ő pedig tényleg egy hős volt, a bátyjával együtt… Még ekkor ráadásul elmondták azt is, hogy ne egyen, ne igyon, mert ha a vizsgáló orvos majd a másik kórházban úgy dönt, hogy esetleg mégis alaposan meg kell néznie a légutakat, azt csak altatásos vizsgálatnál tudja, amire ugyan kevés az esély, de ugye ez is előírás… Na itt  már kész voltam az előírásoktól, nagyon határozottan tudtam, hogy otthon kellett volna maradnunk, amit alátámasztott az is, hogy az előzetes vizsgálatnál semmi problémát nem észleltek…

Mindenki derekasan várakozott a tömött váróban közülünk az első perctől, külön érdem Máténak, aki megint kísérő volt, mert otthon este azért nem mertük hagyni és milyen jól tettük, pedig ő viaskodott azért, hogy maradna, de amire hazaértünk volna, inkább miatta aggódtam volna inkább. Szóval vártunk és ott voltunk jó másfél órát, de a mentő meglepően gyorsan jött. Bár miközben várakoztunk átfutott a fejemen, hogy mi lenne, ha egyszerűen szólnánk, hogy itt mi saját felelősségre hazamegyünk, de sejtem, hogy kiskorú veszélyeztetésnek minősülne az egész és ez sem lenne olyan egyszerű, aztán megérkezett a mentő is, szóval mentem én Tomával, a Zapu és Máté kocsival jöttek utánunk… Az egész estében viszont ez a mentő volt a legjobb 🙂 , Toma nagyon várta, nagyon élvezte is, a mentőorvos egy nő volt, vele voltunk hátul és nagyon kedves volt. Be kellet feküdnie Tomának a hordozóra én mellé ülhettem, bekapcsolták neki a Micimackót vele szemben, amit nézegetett is hellyel-közzel, de inkább a mentővel volt elfoglalva 🙂 . Amikor beszálltunk, giccses módon még a havazott is, erre vártunk már mióta 🙂 , minden havas volt már kint is, na meg a Gellért térnél jártunk, amikor éppen mondtam a doktornőnek, hogy mindig megnézzük ilyenkor karácsonykor, ha tehetjük a fényeket, na de azért nem így gondoltuk 🙂 …

Aztán amikor megérkeztünk a Jánosba, a Zapuék is velünk együtt értek oda, nagy öröm is volt mindez (jöttek a mentő után 🙂 )… Felmentünk és egy másik dimenzióba csöppentünk, rajtunk kívül egy várakozó volt a folyosón, amikor a mentőorvos kijött az orvostól, már biztatott, hogy szerinte nem leszünk itt sokáig, amiket az orvossal beszélt, abból kiindulva. Szóval várakoztunk egy picit, aztán bemehettünk és egy kedves, mosolygós szemű idős orvossal találkoztunk, aki olyan igazi régivágású volt, még a zsebkendője is textil volt 🙂 . Rögtön az elején elmondta, hogy ő ennek az egésznek nem sok értelmét látja, mert amit én is mondtam az elején, hogy ez ha a legrosszabb esetet is vesszük, a tüdőben is feloldódik, szóval megnézte, megvizsgálta és rövid úton hazaküldött minket, mondván aludjunk nyugodtan 🙂 , egyébként mindent jól csináltunk az otthoni fogásokkal kapcsolatban is, nem lehet ilyenkor finomkodni és ne izguljunk a hasa miatt, stb. Nagyon rendes volt, tiszta felüdülés volt az előzmények után ott lenni…

Így aztán hazajöttünk onnan a hegyről jó lassan a hóesésbe, még éjszaka ott meg is nézegettük azt a kis hót, megfogdostuk, örültünk neki 🙂 … Amiért mentünk, hogy ultrahangon megnézzék a hasát, abból persze nem lett semmi 🙂 és már senkinek nem volt kedve ezek után feszegetni ezt a kérdést, mert még talán elaltatják a vizsgálathoz nemtudoménmilyen gyanúval 🙂 …. Megálltunk egy benzinkútnál, vettünk Kinder csokit a kedvencet, aztán egy gyors vacsora után persze fürdés nélkül, éjjel egy körül ágyba is kerültünk… Szóval intelem magunknak, hogy csak lassan a testtel ezek után, nem kell úgy sietni az orvoshoz… És még örülhetünk, hogy nem tartottak bent minket, mondjuk megfigyelésre 🙂 …