Óvodai dolgok

Ezek megérnek egy misét, mert ezen a héten volt hideg-meleg ez ügyben, de leginkább meglepő volt és érdekes… Már ott kezdődött minden, hogy bő másfél hónapnyi szünet után, kisebb sírást leszámítva Toma egész ügyesen vette az akadályt első nap, inkább itthon volt rosszabb a helyzet, miután megtudta a megrázó hírt és tudatosult benne, hogy tényleg megyünk oviba… Aztán szerdán volt a legfényesebb napja, ugyanis farsang van az oviban, és én nagyon szeretem ezt, ahogy megélik ezt bent. Ugyanis egy hónapon keresztül – amiből mi már jelentőset kihagytunk sajnos – beöltözhetnek bárminek a gyerekek, akár naponként másnak, abban vannak bent a csoportban, közben vannak napok, amikor táncolnak, zenélnek, fánkot sütnek, de nincs mondjuk egy olyan napjuk, amikor a hagyományos farsang van, jelmez felvonulással, versenyzéssel és ezt én nagyon jónak érzem, ilyesmire szerintem nincs is ilyenkor szükségük, inkább a minden napos átváltozásokra.

Szóval ennek szellemében szerdán reggel amikor mentünk, kis kesergés volt csak, aztán délben, amikor mentem Tomáért mesélték, hogy nagyon jól érezte magát 🙂 . Ugyanis átmentek a másik csoporthoz egy picit farsangolni, zenéltek, táncoltak, buliztak, és ő ott is nagyon jól elvolt, rengeteget nevetett, a szomszéd óvónénivel, Gabival is remekül volt, az ölében ült sokszor, de ment a többiekkel is. Aztán amikor visszatértek a saját helyükre, játszott másokkal, az egyik Gergő gyerekkel különösen, még némi vicces verekedésbe is keveredtek egymással, az én fiam is üldözte őt, mert meg akarta “csapkodni” 🙂 , szóval feltalálta magát nagyon és persze sokat nevetett. Ezeken túl, hogy a gyerekekkel is nagyon jól volt, a felnőttekkel is remekül van, a kertész Miklós bácsival, a szomszéd Gabi óvónénivel, meg egy másik dadussal is, a saját Julcsi és Mariann néninkről nem is beszélve.

Különösen örülök és visszatért minden régebbi jó érzésem az ovink kapcsán, ugyanis tényleg minden az emberektől, emberi kapcsolatoktól függ, ez az ovi azért pótolhatatlan nekem, mert ilyen jó lelkek dolgoznak ott, akiket én felsoroltam – és rengeteg, akit még nem – mert ez 8 éve, amikor Mátéval mentünk már érződött és végig be is bizonyosodott amíg oda jártunk és most is ezt érzem. Ugyanis örülök, hogy ilyen szeretetteli légkörben vannak, odafigyelnek tényleg mindegyik gyerekre és nem csak a saját csoportjukban, hanem a többiben is, szóval szívvel-lélekkel csinálnak mindent. Az már külön bónusz, hogy nagyon sok mindenkit ismerek ott – az eltöltött éveknek köszönhetően – és tényleg családiasan érezzük magunkat, szóval jó ott tudni Tomát, mert tényleg jó helyen van… Talán az egyik óvónéninket nem annyira kedveli, de igazából ebben sem vagyok biztos, mert mondogatja, hogy vele nem jó meg minden, de azt is mondogatja folyamatosan, hogy nem jó az ovi, utálja és egyebek 🙂 , de az elmondások, az én tapasztalatom és hát a képek, nem erről tanúskodnak…

Na és milyen képek ugye, nem mindegy 🙂 , ugyanis januártól a csopinknak lett egy zárt csoportja a face-en, ahová majdnem minden nap felkerül fotó a napjukról, nem is kevés – ez is például egy plusz, nálunk fényképeznek bőszen az óvó nénik és pakolják fel a képeket – nekem pedig egy remek dolog látni, egyrészt, hogy miket csináltak aznap, másrészt, hogy milyen is ott bent az én fiam 🙂 .

Szóval így működik Toma bent az oviban 🙂 :

Mondhatnám, hogy nagy franc 🙂 , mert sajnáltatja magát itthon, aztán ott bent pedig remekül van, de biztos ez sem igaz. Mert szerintem az van, hogy ő azt a pillanatot szenvedi meg és attól fél már itthon is, hogy elválunk és ahogy mondja a Drága, nem lát egész nap. Ezt kell(ene) megszoknia, de nyilván ez nem mehet egyik napról a másikra, hiszen az együtt, itthon eltöltött 3 évet nem lehet csak úgy kitörölni. De a lényeg, hogy javul a dolog, egész sebesen és tényleg úgy érzem, hogy csak az elválás, az a pár perc igazán nehéz… Szóval rosszabbra számítottam és örülök a jónak 🙂 …