Megvolt, végigdübörögve tovább állt az idei iskolai farsang is. Osztály szinten nagyon jól sikerült, jók voltak nagyon a fiúk-lányok ókori görög istenekként. Máté nagyon jól mutatott Apollónként 🙂 , azért rendesen megőrültünk a stólájától, mert először én tűztem meg neki több helyen ziherejsztűvel, majd egyeztetve Judit nénivel és Máté egyáltalán nem lelkes arcát látva lebontottam, mert féltem, hogy tánc közben eleshet benne. Aztán mivel Apa később ért oda ugyanezt végig játszotta, így a végén klepetyus nélkül vonult fel a Drágám (legnagyobb megnyugvására), de utólag, a táncot látva jobb volt ez így, szerintem zavarta volna nagyon és tényleg akár el is eshetett volna benne, de még akár a többiek is…
A legjobb egyébként a zorba táncuk volt, amit a gyorsabb részétől ütemre tapsolt – természetesen velünk együtt és naná, hogy a mi kezdeményezésünkre 🙂 – a lelkes közönség, de amikor befejezték, akkor is nagyon nagy tapsot kaptak és meg is érdemelték. Az eredményhirdetésnél taroltak 🙂 , övék lett a fődíj, ráadásul tavaly után újra 🙂 ! De nagyon előreszaladtunk, mert ez már fél 6 környékén történt.
Addig a felvonulás után főleg Tomát futtattuk, aki az aula egy részén lelkesen futotta a köröket – később kiegészülve más gyerekekkel 🙂 – meg fánkot evett és szörpöt ivott halomszám a büfében 🙂 , amikor lehetett a tesóját üldözte visszhangzó Mátéééé kiáltásokkal 🙂 , és küzdött az álmossággal, mert nagyon kellett volna neki aludni ezen a délutánon, de ez ugye most szóba sem jöhetett. Furcsa volt nagyon az osztályfelvonulások után a szünet, mert eddig mindig beöltözött Máté egyéniben is, most először nem akart, így azzal mindig elment gyorsan az idő az eredményhirdetésig, de most valahogy lassan telt, ezt érezte meg Toma is. A rengeteg tombola jegyünk, amiket vettünk kétszer hozott szerencsét Máténak, (egyébként szerintem ez a csúcspontja a farsangnak a gyerekek körében), apróságokat nyert egy üres CD-ét, meg valami kis macis figurát, egy lufit és a legnagyobb örömre Kinder csokit, amiből jó sokat meg is evett, főleg a Kicsi, amíg várakoztunk 🙂 . Mátét nem sokszor láttuk 🙂 , legtöbbször a barátaival volt 🙂 , azért oda jött hozzánk és aranyosan velünk akarta végigvárni a tombolát, de visszaküldtem a többiekhez, mondtam, hogy ne zavartassa magát 🙂 …
Az eredményhirdetés után, a nyeremény tortával az osztály velünk szülőkkel együtt visszavonult a terembe. A gyerekek ettek-ittak, mi pedig készülődtünk hazafelé, de keresztülhúzta a számításainkat az emeleten működő disco, ugyanis Toma kitalálta hogy táncolni akar 🙂 … Az osztályból egy lelkes kislánnyal el is ment, és tényleg, valóban ott ropta több gyerkőc társaságában, hol Mátéval, hol nélküle, de mindig sokakkal körülvéve és nagyon élvezve az egészet 🙂 , hihetetlenül aranyos volt 🙂 és nagy sikere is volt, többen lefotózták a látványt 🙂 …
Egy idő után viszont nehézzé vált a követése, mert a hangzavar és a füst ellenére betáncolta az egész emeletet, meg aztán egyre fáradtabb lett, így nagy hiszti közepette először e terembe tereltem felöltözni, majd hazahoztam, de valami égedelem hiszti kíséretében, ami elsősorban nem annak szólt, hogy eljöttünk a táncból, hanem annak, hogy Apa előttünk hazament és ezen Toma eléggé kiborult, bár ekkor már annyira fáradt volt, hogy teljesen mindegy volt neki min sír…
Itthon aztán turbó gyors fürdés és vacsora után ment aludni Toma, közben Apa hazahozta Mátét is, aki végigbulizta a discót 🙂 . Szóval a farsang szép volt, jó volt és nagyon gyorsan eltelt…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: