Családmorzsák

Összhangban

Szívet melengetőek, viccesek, aranyosak, veszekedősek, hangosak, nagyon szeretik egymást és leginkább imádnivalóak együtt és külön-külön is Ők, Máté és Toma. De ahogy a címben is szerepel, azért írok most róluk, mert az utóbbi időben nagyon összhangba kerültek, ami nekünk persze külön boldogság. Örülnek, ha együtt vannak, igen, 8 év korkülönbséggel is, amit sose gondoltam volna. Toma, ha egyedül van itthon Mátét hiányolja, egy nap többször elhangzik, hogy szegény Máté az iskolában van 🙂 és mikor jön már haza… Vagy a Nagy részéről többször elhangzó mondat, amikor odaül Tomához valamit játszani, hogy úgy szeret vele lenni és játszik vele, had örüljön 🙂 …

Aztán, amikor egy egész délelőttnyi szünet után találkoznak 🙂 , Toma rendszerint tárt karokkal rohan Mátéhoz és elmondja vagy hússzor, hogy mennyire hiányzott 🙂 . De fordítva is igaz, ha nem elég nagy az örömnyilvánítás a kicsi részéről, Máté egyből reklamálja, hogy mi történt, már nem is örül neki Toma és persze egyből felveszi, megcsikizi vagy valamit kitalál, hogy megkapja a szeretet adagját 🙂 . De a legjobb mégis tegnap volt ez ügyben, amikor Toma az esti alvásnál (nem akaródzott aludni, nagyon nem) kirohant, amikor feljött az emeletre Máté és miután a bátyó felvette átölelte és szorította és mondogatta, hogy mennyire szereti őt 🙂 , a tesót, aki ölbe hozta be az ágyba…

Na, azért nem ennyire csöpögős minden percünk, sőt, amennyire imádják egymást, egy perc alatt hirtelen szakadékszerű váltásra képesek. A Nagyobb jókat kiabál: menjél már innen, hagyd már abba, hagyjál békén, rosszul jársz, ha ezt meg ezt csinálod, a Kicsi pedig vagy válaszként vagy csak saját felháborodásból: most nagyon hülye lettél, utállak, menj innen vagy csapkodás, akár oda-vissza! De a vihar általában amilyen gyorsan jön úgy el is tűnik és rendszerint hamar kibékülnek. Ez a békülgetés is elég vicces tud lenni, Toma általában megkérdezi szomorkás hangon, hogy megbocsájtasz Máté??? Vagy ami még jobb, hiába ő volt a hunyó, közli a tesójával, hogy ő már nem haragszik 🙂 , jelezve így is, hogy szent a béke. Máté pedig legutóbb nagyon édes volt, rákiabált valamiért az öccsére, leült tanulni és pár perc múlva hirtelen felállt és odament Tomához, megkérte, hogy ne haragudjon, mert az előbb olyan hülye volt és megbántotta… Aztán van olyan is, hogy direkt provokálja, kibékülésnél kérdezgeti, hogy megbocsájt-e neki, pedig látja, hogy még nagyon hepciás a Kicsi, aki ekkor legtöbbször kiabálva válaszol, hogy igen, megbocsájtok, és özönlenek a további kérdések, hogy de biztosan, teljesen, ésatöbbi, amire persze ordibálva megy a helyeslés, irtó szórakoztató tud lenni tényleg 🙂 , még én is jókat nevetgélek rajta suttyomban 🙂 …

A nasit, sütit imádják mindketten, de gondolnak a másikra rendszeresen, Máté általában meghagyja az utolsó darabokat Tomának vagy például, tudja, hogy a gofrit nagyon szereti az öccse és reggelire is gyakran esznek ebből, ha kevés van, minden teketória nélkül odaadja Tomának 🙂 . Toma pedig ugyanúgy ad mindenből, ha valahol vásárolunk együtt, mindig szól nekem, hogy a finomságokból feltétlenül vegyünk Máténak is 🙂 ! (arra az esetre, ha esetleg olyan elvetemült anya lennék, hogy ez nem jut eszembe 🙂 )

Mostanában nagyon jó volt az is, hogy kimennek együtt a kertbe, amíg én bent a dolgomat intézem és együtt focizna, labdáznak még így télvíz idején is 🙂 , bent pedig Máté simán lemegy Toma szintjére, együtt tologatja vele, ha kell az autókat, ugye játszanak a kütyükkel (amit annyira mint írtam nem szeretek, próbálom is leszorítani a dolgot, de megenyhül a szívem, amikor a kicsi a nagy ölében ül és együtt bíbelődnek valamin 🙂 ). De azért nem csak ebben jeleskednek, például mostanában Máté mesét olvas Tomának, teljesen önszántából, bár az egyik könyvtől próbál menekülni 🙂 – mint ahogy mi is, mert rém unalmas 🙂 , a Verdák autóiról szóló leírás, hogy melyik milyen autó, hol versenyzik, mik a szokásai és ilyenek 🙂 – azt csak egyszer hajlandó elolvasni 🙂 …

Ilyenek Ők együtt 🙂 :

DSCN3281

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!