Beteges mindenféle

Azt hiszem sikeresen leterített minket, de főleg engem az influenza… A Zapu valami csoda folytán 🙂 , még jól van, a gyerekek változóan, Tomának néha felmegy a láza, de gyorsan leviszi a csillapító, na meg köhög-tüsszög, Máté bírja a legjobban csak hőemelkedése van és fáj a torka.

Ennek persze meg az az eredménye, hogy mindenféle fölös energiájukat egymáson és néha rajtam vezetik le 🙂 . Tegnap megesett például, hogy estefelé amíg félalvó állapotban, két lázcsillapítóval gazdagabban és hidegrázósan feküdtem a kanapén, Toma puszta szeretetből odarohant hozzám, rám mászott és szeretetnyilvánítását rám zúdítva egyszer nem sokon múlt, hogy az orromat fejelje le (csak azért nem, mert “gyors reflexemnek” köszönhetően az arcomat találta el 🙂 ), közben a hasamon lovagolt és másodjára az egyik első fogam bánta az örömét, na azért nem esett ki, csak fájdogált utána egy picit. Itt aztán megkértem Mátét – aki addig mellettem feküdt és az arcomtól egy centire kérdezgetett 🙂 – hogy ugyan játszanak már valamit az öccsével, ha egy mód van rá 🙂 …

Apuci pedig annak örömére, hogy nem kapta el a betegséget, fürdet, vacsorát oszt, mikor hol, miben kell besegíteni, ott ott van 🙂 . Tegnap eléggé orvosos napunk volt, délután Eszter néni eljött hozzánk és megvizsgálta a gyerekeket, a diagnózist persze sejtettük, előtte pedig még én is elmentem a sajátunkhoz, mert annyira felhecceltem magamat 🙂 (legutóbb vizsgálaton akkor voltam, amikor tüdőgyuszim volt, az pedig már van tán 6 éve is). Egyébként most is valami ilyesmire gyanakodtam, mert már legalább egy hete fájt a hátam, aztán ugye jött a betegség, meg mindenhonnan azt hallottam itt a környezetünkben, hogy vírusos tüdőgyulladás terjed, például az egyik barátnőm is ilyesmit szedett össze még decemberben és annak ellenére, hogy úgy tudtam, nem fáj a gyulladás (meg anno nekem sem fájt), voltak akik megrögzötten állították, hogy nekik bizony fájt… Na szóval elmentem, készültem a rosszra, hogy valami biztos lesz, mert mindenhol fájt már alul, felül, estére nehezen tartottam magamat, szóval eléggé vészjósló volt. Miután túl lettünk a viszontlátás örömén egymással a doktor úrral (aki egyúttal Apa régi ismerőse is) és előadtam a panaszomat, egy gyors vizsgálat után vidáman  annyit közölt velem, hogy a tüdő teljesen tiszta, de látja mi okozza a fájást, mert az egyik csigolya beakadt a gerincemnél, úgyhogy gyorsan feküdjek csak fel az asztalra, mindjárt helyrerángatja 🙂 (ugyanis ő csontkovács is, ráadásul elég jó)…

Na, itt igencsak menekülőre fogtam volna a dolgot, mert a Zapu rendszeresen jár hozzá ilyen ügyben és mindig részletesen elmeséli, hogy micsoda kínokat állt ki azon az asztalon 🙂 , ráadásul bedugult orral, fájó torokkal, felmenőben lévő lázzal ezt nagyon kihagytam volna 🙂 . Na, de mivel nem jutott eszembe semmi frappáns, kénytelen-kelletlen felfeküdtem az asztalra, ő pedig szakszerűen két mozdulattal kirángatta azt a gumót, hát recsegett-ropogott de azért nem volt olyan szörnyű 🙂 és ami a legjobb, azóta nem fáj 🙂 . Fél méterrel a föld fölött repkedtem – akarom mondani autóztam – haza 🙂 …

Egyébként a délelőtt valahogy jobb, ma például nagyon hatékony voltam, még porszívóztam is 🙂 , meg étkeztető, rendrakó, meseolvasó és minden egyéb, de ennek az az eredménye, hogy délutánra sokkal rosszabbul leszek, szóval nem is tudom, hogy mi a jobb megoldás 🙂 … A lényeg azért mégiscsak az, hogy a fiúk azért egyre jobban vannak, Legkisebbünk most is itt futkározik körülöttünk 🙂 …