Sűrű hét

Eléggé felfordult hét a mostani nálunk. Igazából mindent meghatároz és beoszt nagybátyám csütörtöki temetése, ami a nagyszüleim és az ő szülőfalujában lesz, Sárvárhoz közel. Szeretem azt a helyet, gyerekkoromban minden nyáron ott voltunk mi gyerekek, az összes unokatesó, nagyon jól éreztük magunkat. Azt meg nem is tudom így felnőtt ésszel, hogy a nagymamám, hogy bírt velünk, ráadásul főzött-mosott-takarított és ami a legfontosabb volt, minden naposan kertet művelt! Most viszont ezen a szeretett helyen van eltemetve sok mindenki, akit szeretek – anyukám, nagyszüleim és most a nagybátyám – és már a házunk sincs ott meg elég régóta, szóval eléggé vegyes érzés odamenni.

Most minden napra jut valami plusz program, kész szerencse, hogy múlt héten voltam beteg… Ma el kell intéznem a koszorút, és muszáj bevásárolni is, holnap pedig kénytelen leszek eljutni délután a fodrászomhoz, ugyanis már hetek óta halogatom, mindig valakinek a betegsége akadályozott meg, múlt hétre is be volt tervezve, de hát ugye akkor meg én lettem influenzás 🙂 . Ráadásul a kocsinak a kilincsét – ami sajnos fogta magát és letört – is most tudják csak megcsinálni, így aztán ma meg holnap nem nagyon van kocsim, be kell osztani Apával az övét, és akármennyire is szeretem az Alfát, zavar, hogy más autót kell vezetnem 🙂 . A gyerekek már viszonylag jól vannak, Máté iskolában, Tomát viszont még lehet, hogy itthontartom a héten, az orra még folydogál, szerintem hét közepétől lenne alkalmas ovizni, de akkor meg nincs értelme már menni a temetés miatt. Szegény Apa még mindig beteg, bár mintha javulgatna, most már elhatározta, hogy jön a temetésre, ugyanis volt egy olyan forgatókönyv, hogy itthon marad a gyerekekkel, ha még nagyon rosszul érzi magát, én pedig egyedül megyek vagy a saját kocsimmal vagy megpróbálok beférni valamelyik rokonnak az autójába.

Próbáltunk osztani, szorozni, hogy legyen a csütörtök, de aztán úgy döntöttünk, hogy jönnek a gyerekek is, bár szinte senki sem viszi őket, mert tényleg messze van 3,5 órás út, ráadásul az Alpokalja, ott mindig hűvösebb van és hát egész napos elfoglaltság, de igazából akkor sem lennék nyugodt itt hagyni őket, ha Jutka néni vigyázna rájuk, és főleg Toma miatt, aki nagyon nincs ehhez hozzászokva… A temetés fél 12-kor lesz, utána kisebb megemlékezős ebéd lesz, abban a közeli Kastélyszállóban, ahová mindig betérünk, ha lemegyünk a sírokhoz. Mindenesetre jól benne leszünk a délutánba, amire hazaindulunk és abban csak reménykedni tudok, hogy Toma is jól bírja majd magát, bár eddig tényleg mindenhol nagyon ügyesen viselkedett, de azért temetésen még nem volt…