Helyzet

Voltunk a fülészeten tegnap, természetesen középfülgyulladása van Tomának… Ráadásul egy eléggé undok doktornőt sikerült kifognunk – nem vagyok egy veszekedős alkat, de igencsak vissza kellett magamat fogni a stílusa miatt, egyszer nem is sikerült teljesen 🙂 , azért vicces volt látni, ahogy meglepődött 🙂 – lehet, hogy csak én nem voltam szimpatikus neki, mert Tomával kedvesen viselkedett (ez volt a szerencséje neki 🙂 ). Mindezek mellett mindent úgy kellett kihúzni belőle, hogy most akkor tényleg középfülgyulladás? Torka be van gyulladva? És hasonlók, mert magától nem mondott volna semmit sem…

Amit viszont eddig hiányoltam a másik doktornőnél, az megvolt benne, nem mondta, hogy két nap múlva mehet oviba, sőt, kikötötte, hogy ezen a héten ne menjen és visszahívott minket csütörtök vagy péntek délutánra kontrollra (azt még nem tudom hogyan viselem el a modorát 🙂 ). Mátéval is gyakran megfordultunk óvodás korában a fülészeten, de szinte mindig visszahívták ellenőrzésre és ha nem is volt begyulladva a középfüle, csak mondjuk az előkürt, már azt is sokkal komolyabban kezelték és vették, mint most Tománál a gyulladást az előző orvos. Mondjuk, valószínűleg ezért is tartunk most itt… Hát, nincsen rózsa tövis nélkül, ugyebár 🙂 …

Persze megint jó 1,5 órát várakoztunk, amit eszünk ágában sem volt eltölteni a váróban a betegek között, így aztán átmentünk a szomszédos piacra. Hétfő lévén eléggé csökkentett üzemmódban működött minden, alig volt árus a csarnokban, amire számítottam is, de a lényeges dolgok, a 100 Ft-tal működő autó és helikopter, azok üzemeltek 🙂 :

Vettünk egy adag pogácsát is, amit egy padon majszolgattunk. Egyébként hihetetlen, hogy mennyire rohan az idő, pont ott ahol ültünk, nem is olyan régen, karácsony előtt néhány nappal még a karácsonyfát és egy felfújt óriás hóembert nézegettünk 🙂 . Most pedig napfürdőztünk 🙂 :

Szegény Mátét meg jól megvárakoztattuk, mert tesiről felmentést kértünk a náthája miatt és el is kértem, ugyanis az utolsó órájuk volt, így viszont fél 1 után már végzett, mi viszont még éppen arra vártunk akkor a váróban, hogy sorra kerüljünk. Persze beszéltünk telefonon, így lesétált hozzánk a Duna-partra, csak nem volt nála kulcs, így egy jó fél órát ücsörgött egy padon… Máté talán jobban van, már nem fáj a torka, csak az orrát fújja, valahogy köhögni sem hallom, remélem tényleg gyógyulófélben van. Én már félig-meddig elkönyveltem magamban, hogy itthon kell maradnia, mert nem biztos, hogy kijön belőle így, de most már reménykedem 🙂 …