Így voltunk ezzel tegnap mi is Tomával, ahogy a címben írom, ugyanis egy jó kis nyugis napot töltöttünk el itthon és nagyon jól esett, ahogy láttam mindkettőnknek 🙂 … A fiú szakasz másik fele ugye pecázott és én még előző este nagyon gondolkoztam, hogy hová vigyem el Legkisebbünket, hévezés, villamosozás, sőt még az állatkert is megfordult a fejemben (ez utóbbi például már nem igazán Máté kedvence, szóval lehet, hogy külön programként fut majd), de valahogy rájöttem, hogy nincs kedvem messzire menni (meg aztán mindenféle telefonos szervezni valóm is akadt, de erről majd egy másik bejegyzésben) .
Aztán amikor kint sétálgattunk rájöttem, hogy miért maradtunk itthon… Mostanában sokat voltunk mindenfelé, ugyan itt a közelünkben, de állandóan résen kellet lenni, hogy Toma hová megy, mit csinál, jöjjön beljebb, óvatosan, stb., mert ugye nem megszokott terepen voltunk, a játszóterekről nem is beszélve 🙂 . Szóval olyan nagyon gondtalanul nem engedhettem szabadjára, most tegnap viszont szerintem neki is jó volt, hogy viszonylag szabadon jöhetett-mehetett. Ráadásul bármit kérdeztem tőle, hogy menjünk-e kompozni, cukrászdába vagy egyebek, teljesen érthetően azt válaszolta, hogy ne, mert már voltunk 🙂 (szegény sanyarú sorsú gyermek 🙂 )…
Így aztán a kertben a motorozás, kavicsozás után kivittük a biciklijét és elmentünk a nem túl távoli csárdánkhoz – ahol korábban ebédet rendeltem magunknak 🙂 – és szépen magunkkal hoztuk az ellátmányt 🙂 . Na, meg persze nem hagyhattuk ki a csárda kertjében lévő mini játszóteret sem, főleg a csúszdát 🙂 . Mivel szép, napos idő volt sokan voltak kint, rengeteg ismerőssel találkoztam, az egyik anyukától még egy hasznos infót is begyűjtöttem. Régóta gondolkozunk azon, hogy Máténak külön angol tanárhoz kellene járnia, nem éppen azért mert korrepetálásra szorulna 🙂 , hanem azért, mert a mostani keretek között nem igazán tud fejlődni.
Ha jobban belegondolok, nekem így a tanulásban nincs heppem – Máté mondjuk nem is szolgáltat rá indokot – de ez az egy, az angol a vesszőparipám. Szerintem ez manapság tényleg alapkövetelmény és ki tudja hol fog később tanulni, netán majd dolgozni Máté, a nyelv külföldön ugye elengedhetetlen… Szóval éppen azt ecsetelte nekem ez az anyuka, hogy az ő lánya már lerakta a középfokút angolból és most készül a felsőfokúra (és még csak most fog érettségizni 🙂 ) és mindezt itt a közelben lévő tanárhoz járva érte el… Persze lecsaptam egyből a dologra és kiderült, hogy pár utcányira tőlünk lakik ez a hölgy, aki ráadásul a nyelvtanárok tankerületi főnöke, szóval abszolút képben van a követelményeket illetően. Az egészben az a külön jó, hogy olyan közel lakik hozzánk, hogy Máté simán átsétálhat oda, tehát még fuvarozgatni sem kéne 🙂 . Mondjuk mindez csak a következő tanévtől jöhet szóba, mert erre a két hónapra már nem igazán törjük magunkat, de a hír remek 🙂 !
A visszafelé úton is ráérősek voltunk, nem siettünk, élveztük a napot, meg, hogy meg lehet nézni mindent alaposan, például a vakondtúrást bottal túrni vagy egy vascsőbe kavicsokat dobálni 🙂 , így:
Vagy éppen hajóskapitánynak lenni a stégen, ami egyébként hajó 🙂 , mint itt:
Az oda-vissza mindössze 2 kilométeres utat, kábé 2 óra alatt tettük meg, de nem bántuk, élveztük 🙂 , csak a végére nagyon éhesek lettünk 🙂 … Eközben a pecások is remekül érezték magukat, bár inkább délelőtt jöttek a halak, meg késő délután, de végre horgászbotot foghattak 🙂 . Máté volt a legeredményesebb a bandából – nem véletlenül Halmágnes a beceneve 🙂 – 5 halat sikerült fognia (hát ez még a kora tavaszi szezon), szorosan a nyomában ott volt a Zapu, talán 3 hallal, de az egyik egy nagy ponty volt, szóval mindenki örült. Bár azt nem tudom, hogy szegény pecás társak mennyire, mert ők nem voltak ilyen eredményesek…
Nekünk az biztos, hogy felüdülés volt a tegnapi nap, a kevesebb most tényleg több volt 🙂 …
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: