Az ismerd meg Budapestet jegyében közlekedtünk csütörtökön Tomával 🙂 . A kis gyulladása nem vészes szerencsére, viszont oviba ezen a héten azért nem ment, így aztán semmi sem állhatott az útjába a közel egy hetese kérlelésnek, miszerint villamosozzunk 🙂 … Ezt persze rögtön megtoldottuk egy kis hévezéssel is, Apuci vitt el minket a végállomásra, mert neki is arra volt dolga, így aztán Csepelről “bevonatoztunk” a Boráros térre – amit Toma rendkívüli módon élvezett, mert végre eltartott az út 20 percig is 🙂 – ahol szépen felszálltunk a kettes villamosra. Ami meglepő módon késő délelőtt zsúfolásig tele volt, az egyik sarokban meghúzódtunk, egy kedves idősebb hölgy mellett, később le is tudtunk ülni, szóval szerencsénk is volt. Toma láthatóan nagyon élvezett mindent az utazással kapcsolatban, mindent megszemlélt útközben, pont a menetirány jobb oldalán, a városra láttunk rá a Jászai Mari tér felé menet.
Legjobban az alagutak tetszettek neki így elsőre, ugyanis még a villanyt sem kapcsolta fel a villamosvezető 🙂 . A Fővám térnél volt az első sötétség, de ott jól bevilágított a 4-es metró forgataga, amit persze élelmes módon egyből fel is fedezett magának, szóval már adva van a következő utazgatás 🙂 . Aztán van még egy szakasz, a Vigadó tér után, ahol kanyarog a villamos egy kis alagútban, itt teljes volt az öröm, ugyanis tök sötét lett 🙂 . Igazából semmi előre eltervezett dolog nem volt most az utazásunkban, úgy indultam el Tomával, hogy villamosozunk és kész, gondoltam, hogy esetleg útközben leszállunk valahol, de majd meglátjuk. Mivel láthatóan élvezetes volt az utazás, végig mentünk a Jászaira, na ott azért leszálltunk 🙂 .
Meg is csapott hirtelen a többféle variáció lehetősége, először a kis parkba mentünk át egy picit,
majd gondoltam menjünk fel a hídra is, ami felettébb látványos volt a sok autó és busz forgatagban 🙂 ,
még az is megfordult a fejemben, hogy lesétálunk a Margit-szigetre, de azért ehhez több idő kellett volna, ezért ezt inkább elvetettem. Mindenesetre az mindig szórakoztat, hogy Tomának ott a téren ebből az egészből a járműveken kívül a legélvezetesebb a híd alatt átvezető kis alagútszerűség volt 🙂 ,
ott időzött a legtöbbet, na meg le-föl szaladgált egy erre alkalmas részen 🙂 .
Aztán végül jó sokára csak visszamentünk a sárga járművünkhöz (ami itt most inkább rózsaszín 🙂 ),
és visszafelé még kényelmes helyünk is volt, meg is csodáltuk az összes hajót az ablakból.
Toma nagyon jókedvű volt, még énekelgetett és mondókázott is visszafelé 🙂 , nagyon édesen 🙂 , na meg pogácsát falatozott jóízűen 🙂 . Én meg közben kitaláltam, hogy majdnem a végállomásig megyünk hazafelé is, egyel előbb a milleniumi központnál, vagyis a Nemzeti Színháznál szálltunk le, mert eszembe jutott, hogy ott anno Mátéval is remekül el lehetett ütni az időt 🙂 , ráadásul, ha végeztünk, csak oda kell sétálni a hévhez.
Ez egyébként egy igencsak jó ötletnek bizonyult, ugyanis onnantól, hogy leszálltunk, szinte végig szaladgált Toma, de ott az a jó, hogy nyugodtan el is lehet engedni, mert nincs autó veszély 🙂 . Először megcsodáltuk és főleg meg is tapasztaltuk a szökőkutas tórendszert,
a kis híd is szuper volt, de legjobban persze maga a vízsugár tetszett, amit persze meg kellett fogdosni, bele kellett nyúlni 🙂 .
Szerencsére nagyon jó időnk volt, így aztán hamar megszáradt Legkisebbünk, mert nyilván vizes lett 🙂 , ez nem is volt kérdés 🙂 …
De itt végre lehetett futkározni,
érdekes szobroknál segíteni a bőröndöknél, azt hiszem Tímár Józsefnek.
Na meg, Gobbi Hilda mellett ücsörögni egy picit, de láthatóan bizalmatlanul 🙂 .
Aztán még volt sok csábító dolog, leginkább egy nagyon jó játszótér, ahonnan csak Apa vár minket felkiáltásokkal tudtam elcsalogatni 🙂 … Időközben ugyanis megbeszéltem a Családfővel, hogy értünk jön a Szent Imre téri hév megállóhoz – szerencsére aznap ügyintézett a környéken – ahonnan együtt megyünk Mátéért.
Mivel elment a hév az orrunk előtt, gondoltam addig felmegyünk a bábeli toronyhoz vagy inkább piramishoz hasonló kilátóba, ami tényleg nagyon jó, csak azt hagytam ki a számításból, hogy a spirálisan felfelé kanyargó úton, rohanhatok a kis háromévesem után 🙂 ,
aki csak ilyen érdekes beugróknál volt hajlandó megállni 🙂 :
Mindenesetre gyorsan felértünk 🙂 , majd jól körbenéztünk,
aztán lefelé már kézenfogva mentünk, a biztonság kedvéért 🙂 . A játszótéren kívül még lett volna egy zöld növénylabirintus, amit szerettem volna kipróbálni Tomával, de erre már nem jutott idő és hát félő, hogy még esetleg mindig ott keresgélnénk egymást, ahogy Tomát ismerem 🙂 … De legalább legközelebbre is hagytunk látnivalót, mert az biztos, hogy lesz ilyen 🙂 …
A következő hévet elértük, jól kifáradva érkeztünk meg Apához, aztán gyorsan siettünk Mátéért. Az egész napból befelé, majd visszafelé is csak a buszozás maradt ki, de gondoltam ez legyen a legnagyobb bajunk, úgyis buszozgatunk már vagy másfél éve rendszeresen 🙂 . Na, de nem így gondolta Legkisebbünk, aki minden átmenet nélkül estefelé egyszer csak megvilágosodott, és a fejéhez kapva sajnálkozó hangon sopánkodott, hogy: – Jaj, Anya! Nem buszoztunk…!!! 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: