Zajosan…

…telt a szombati napunk szó szerint, ugyanis az egyel megnövekedett létszámú gyereksereg nem bírt magával 🙂 … Átjött Mátéhoz Peti barátja és azt ugyan nem tudom, hogy frontnak vagy csak simán az együtt töltött időnek köszönhetően, de bődült hangosak és elevenek voltak 🙂 . Ezzel együtt rettentő jókedvűek is, ráadásul még Legkisebbünket is teljes valójában bevonták a buliba, ami rohangálásból, valamiféle labdázásból, birkózásból, közös xbox-ból és főleg nevetésből állt 🙂 . Úgyhogy nem is volt kedvem rájuk szólni, csak egyszer-egyszer tettem meg, amikor a testi épségük forgott veszélyben… Én addig szép csendben sütöttem egy kis almás pitét, a Családfő pedig megejtette az idei év első fűnyírását 🙂 .

Azt még nem tudom pontosan, hogy mi lesz a mai menetrend, de biztos lesz benne főzés, tanulás, jó sok kintlét, talán kertészkedés és talán pecázás is, főleg a nagyobb fiúknak 🙂 .

 
 
Tovább a blogra »