Grund, Füvészkert és vurstli

Ahogy a cím is mutatja eléggé mozgalmas volt a péntekünk, főleg ahhoz képest, hogy reggel még nem tudtuk pontosan, hogy mit csinálunk 🙂 … Azért a tervek között szerepelt a Grund, az összes többi csak nagyon kellemes hozadék volt. A pénteki nap viszont mindenkit extrán lefárasztott, sőt, még engem is 🙂 , ájultan aludtam én is este 10-kor 🙂 …

A naphoz hozzátartozik, hogy nem volt tanítás az iskolában, Apuci pedig a rendezvénye miatt pénteken és szombaton is alig volt itthon, így hármasban maradtunk programozni 🙂 . Az biztos, hogy nagyon jól éreztük magunkat 🙂 , mindenki megtalálta a maga szórakozását vagy érdeklődését és jó volt együtt lenni kötetlenül, mintha már nyár lenne 🙂 … Nagyon jó volt látni a fiúkat, annyira jó testvérek, a kicsi nagyon ragaszkodik, bármiről meg lehet győzni, ha Máté is benne van, de Mátéé volt a fő érdem, nagyon sokszor csak azért ment bele valamibe (majd a képeken is látni), hogy Tomának örömet szerezzen és ez egyáltalán nem érződött rajta egy picit sem, szívből tette 🙂 …

Reggel miután mindenki összeszedte magát és felvázoltam háromféle lehetőséget, hogy hová mehetnénk (Máté volt a mérvadó) a Grund játszóteret választottuk, legfőképp azért, mert ugye a Pál utcai fiúk volt a kötelező olvasmány negyedik után, amit most vesznek éppen év vége felé így ötödikben. Ezt sosem értem, a harmadikos kötelezőt is negyedik év végén tárgyalták a tanterv szerint, ilyenkor azért már jelentősen felejtenek belőle ugye a gyerekek, de hát ez van. Szóval most nagyon aktuális Máténak, ráadásul már kábé nyár óta el akartunk ide menni, és mivel játszótér, gondoltam Toma is jól el lesz 🙂 , szóval olyan pont nekünk való program és tényleg az 🙂 !

Kocsival mentünk a Nagyvárad térig, ott pedig felültünk a metróra. Ez már külön öröm volt Tomának, azért is csináltuk 🙂 , na meg ha már parkolunk akkor olyan helyen tegyük ezt, ahol nem kell fizetni és különösen jó ötletnek bizonyult ez utólag, amikor jóval később mentünk vissza az autóhoz, mint ahogy eredetileg gondoltuk 🙂 . A metrón az alagút volt a szuper és a mozgólépcső volt a sztár Tomának 🙂 (vidéki gyerek Pesten effektus 🙂 )… A metróban már hangolódtunk, végig néztük a Klinikákra felfelé igyekezve az állomáson kirakott régi képeket, amelyek nagyjából a grund idejéből valók, főleg a házakat, utcákat mutogattam Máténak, hogy milyen lehetett akkor az élet arrafelé (kibújt belőlem a művelődésszervező 🙂 ). Az állomástól 3 utcányira van a Grund, gyalog is hamar odaérni.

Hát, mit is mondjak, maga Grund azért nem egy nagy szám, én többet vártam tőle, nagyon halvány mása ez annak a légkörnek, ami bennem erről a képzeletemben (és remélem Mátééban is) él 🙂 … Egyrészt a terület kicsi, pontosabban azért ekkora, mert a java részét elveszi az étterem és egy kerthelyiséges étkezde-kávézó, ami a telken van. Értem én, hogy mellé kell szervezni dolgokat, ami eltartja az ötletet, de itt háromnegyed résznyi eltartás van szembe a negyed résznyi grunddal 🙂 . Van homokozó is a piciknek, Toma egyből megtalálta 🙂 …

Az egészből egyedül a fakupacszerűen, labirintusosan megalkotott jásztótér a jó, az valamennyit visszaad az érzésből, meg meg lehet mutatni, hogy ez milyen is volt anno, emlékszem, hogy amikor olvastuk a könyvet, Máténak sem volt ez tiszta, hogy ez milyen lehetett. Ettől függetlenül lehet, hogy ez csak az én véleményem volt, Máté jól körbenézett, a falakon végig a könyv lapjai vannak képkeretben,

körben bontott téglás kidőlt-bedőlt helyiségek, a korszakot idézve. Aztán felmentünk a fahasábos építményre, csak függőhídon lehetett átmenni egyik részről a másikra, ezt azért óvatosan igyekeztük megoldani Tomával 🙂 , és csúszdán csúsztunk le, naná 🙂 !

A fiúk azért itt jó sokat elvoltak, felmásztak többször, lecsúsztak, Toma bújócskázott, és egyebek 🙂 …

Viszont, mivel annyira hosszú időt nem töltöttünk el ott, mint gondoltam, ezért közben kitaláltam, hogy végül is itt van a Fűvészkert a közelben, elmehetnénk oda is, megnézni a vörös ingesek főhadiszállását 🙂 . Megnéztem a térképen, hogy a mellettünk lévő Tömő utca pont oda visz, így elindultunk rajta gyalog. Tényleg közel volt, maximum 15 perc alatt oda is értünk, közben pedig megtekinthettük a VIII. kerület sok “szépségét”: kidőlt-bedőlt falú és ablakú házakat, ami egyben van az is nagyon rossz állapotú. Én is régen jártam már arrafelé, Máténak pedig különösen mellbevágó volt szerintem a lepusztultság (Tomát viszont csak az érdekelte, hogy ögyedül mehessen a járdán 🙂 ). A járókelők is nyilván környékbeliek voltak, Mátén láttam, hogy eléggé meglepődött (még engem is meglepett, hogy ennyire), mindezt alátámasztva, megjegyezte menet közben, hogy mi milyen jó, hogy ott lakunk ahol lakunk 🙂 …

Oldandó a hangulatot, közben itt is megnézegettük a házakat kívülről, hogy milyen lehetett a Pál utcaiak idejében… A Fűvészkert viszont nagyon szép és jó volt, a gyönyörű növényeivel a sok fával, a nyugalmával. A Grunddal összehasonlítva valahogy sokkal jobban vissza lehetett idézni azt a hangulatot, ami a könyvben volt… Végig azért nem jártuk, már mindenki fáradt is volt, meleg is volt. Egy részét néztük meg, bementünk a télikertbe, mert itt volt egy jelenet, hogy el kellett bújniuk Nemecsekéknek 🙂 , na meg alaposan szemrevételeztük az egyik tavat, mivel nyilván hasonlóba mászott bele büntetésből szintén Nemecsek a könyvben, bár Máté megjegyezte, hogy azon híd is volt 🙂 (és tényleg, én nem is emlékeztem rá :)…)

Ezen ugyan híd nem volt, de voltak benne kövek, amiken át lehetett menni egyik oldalról a másikra, amit nem hagyhattunk ki 🙂 …

Tetszett a fiúknak a hely, egyrészt a tavas köveken mászkálás nagyon bejött nekik, másrészt az Ázsia kert területén volt egy növénylabirintus szerű rész, ahol el lehetett tűnni egy picit 🙂 .

Tomának viszont az volt a legjobb, hogy szabadon lehetett futkározni, nagyon élvezte 🙂 … Ráadásul alig volt rajtunk kívül valaki a kertben, egy idős bácsival találkoztunk csak, na meg a kertészekkel, egy iskolás csoport akkor ment el, amikor mi érkeztünk, egy másik pedig akkor jött, amikor mentünk 🙂 . Tomát nagy nehezen lehetett elhozni a helyről, úgy indult csak el, hogy meglebegtettem egy Mekis ebéd lehetőségét, erre viszont egyből indult 🙂 (pedig nagyon ritkán jár ő oda vagy talán épp ezért, jól megjegyezte magának 🙂 )…

Metróval vissza mentünk a Nagyvárad térre, ráadásul ott a távolban láttam egy nagy Mekis emblémát, amikor megérkeztünk, de mint kiderült az az irodájuk 🙂 , így mindenki kisebb csalódására beültünk az autóba 🙂 (holtfáradtak voltak és éhesek ráadásul), de negyed órán belül már vissza is értünk a megszokott Mekis helyünkre, ami hazafelé útba esik. Ott mindenki jól belakott, ráadásul két ismerőssel is összefutottunk közben, jól el is beszélgettünk 🙂 . Itt új erőre kaptak a fiúk, ugyanis az épület előtt van egy zárt csőcsúszda rendszer, amit Toma ugyan még soha nem használt, de nagyon tetszett neki. Máté bement vele az elején, mondta is, hogy az egyik résznél először nem mert lecsúszni 🙂 , aztán annyira belejött, hogy alig lehetett eltéríteni onnan 🙂 , Máté egy idő után azért megunta a dolgot 🙂 . Legkisebbünk viszont hatalmas csatakiáltásokkal érkezett meg minden egyes csúszáskor 🙂 , nagyon édes volt 🙂 …

Mindezek tetejébe 🙂 , éppen a Mekivel szemben a pláza parkolójában egy vurstlit állítottak fel, mindenféle csalogató játékkal. Ha már lúd legyen kövér alapon megnéztük a fiúkkal ezt is, már mindegy volt, négy körül járt az idő ekkor 🙂 … Legelső utunk a dodgemhez  vezetett, vettünk is két jegyet, az egyik autóba ültek a fiúk, a másikba én 🙂 , persze rengetegszer megkergettek és belém jöttek 🙂 . Olyan szerencsések voltunk, hogy itt aznap mi voltunk az első vendégek, mivel nem sokkal érkezésünk előtt lettek kész mindennel és ebből az alkalomból kaptunk egy ajándék menetet is, amit a skacok használtak fel, ráadásul úgy, hogy Toma vezetett (!) Máté pedig nyomta a gázt 🙂 .

Toma mindenképpen fel akart ülni a kis vonatra is, így ezt sem hagytuk ki:

Végül egy járműves körforgóval ment Toma, nagyon tetszett neki a dolog, állandóan tekergette a kormányt és folyamatosan váltott, nagyon elfoglalt volt, jókat mosolyogtunk rajta Mátéval 🙂 .

Azért ez volt az utolsó, ugyanis nagy beleélésében menet közben felállt az autóban, a gépet irányító hölgy pedig szólt neki, hogy üljön vissza, egyébként nagyon kedvesen, de Legkisebbünket ez annyira érzékenyen érintette, hogy majdnem elkezdett pityeregni, így aztán mi is tovább álltunk és mentünk az igazi kocsink felé 🙂 . Amit azért már egyáltalán nem bántam, egyrészt mindenki látványosan fáradt volt, másrészt ez alatta rövid idő alatt a vurstliban súlyos ezresek ugrottak ki a pénztárcámból 🙂 …

Este 6 körül értünk haza, Toma pedig minden átmenet nélkül elaludt az ölemben már otthon, kicsit hagytam a kanapén aludni, aztán jöttek az esti kötelezők. Viszont ez a nap nagyon emlékezetes marad, abban biztos vagyok, most már olyan jó, hogy Toma is elég nagy az ilyen csámborgós napokhoz és annak is nagyon örülök, hogy már ekkora és teljesen részese az eseményeknek, nyáron lesz ez teljes mértékben az igazi nekünk 🙂 . Egyébként pedig Máté is eléggé lefáradt és ahogy írtam én is 🙂 , és ez a fáradság még másnap is folytatódott, de erről majd legközelebb 🙂 …