Nehezen jutok el az írásig mostanában, mert úgy érzem, ha a nap 48 órából állna, mostanában az is kevés lenne… Mindig ötféle dolognak is neki tudnék állni, kint, bent egyaránt, ha éppen a végére érek valaminek… Ez a bejegyzés is két napja íródik 🙂 , ilyen is ritkán van… Ráadásul az éjszakai bagoly létem kezd megkopni, mert simán elalszom este 10 körül, ami azt jelenti, hogy az írás és olvasás időm jelentősen megcsappan 🙂 … A tegnapi napunk is ilyen kis rendezkedős-főzős volt itthon, próbáltam letudni amit lehet.
A szerda délelőttünk viszont az orvosi ellenőrzés mögé bújt játszóterezésben és buszozásban telt el 🙂 . Ekkor kellett bevinnünk egy újabb adagot Tomától laborvizsgálatra a rendelőbe, amit ugye 9-ig meg kellett ejteni. Ezért a reggel az sietős volt, ébredés után már vonultunk a kis üvegünkkel a WC-re Tomával (ilyenkor azért mindig nagy megkönnyebbülés a fiús lét 🙂 ), aztán mindkét fiú noszogatni kellett az öltözködéssel. Közben ment a tízórai és a reggeli gyártás, még én is elkészültem, aztán már csak a gyors cipőhúzásra futotta, na meg Toma félig elfogyasztott reggelijének a becsomagolására, aztán már szaladtunk is a kocsihoz, mert háromnegyed 8 körül járt (még jó, hogy a suli csak 3 perc tőlünk autóval). Kitettük Mátét az iskolánál, aztán mentünk is a rendelőbe sorszámot tépni, mert mindig százhuszonnyolcezren várnak laborvizsgálatra. Most is a 75-ös sorszámot kaptuk 🙂 , beletörődve a sorsunkba, leültünk a tömegtől azért kicsit távolabb és előkerült Toma reggelije a táskából.
Evés után várakoztunk, nézelődtünk, összeismerkedtünk egy másik anyukával, aki 3 éves kislányával várakozott éppen. Közben észrevettünk egy másik kis ablakot, ami eddig nem tűnt fel nekünk (lehet, hogy másoknak sem, mert alig volt ott valaki 🙂 ), odamentünk érdeklődni és kiderült, hogy a mi dolgunkat ott is leadhatjuk, ha nincs más ügyünk és ugye nem volt 🙂 , ha nyomunk egy másik sorszámot 🙂 . Ezen azért kicsit elbizonytalanodtam 🙂 , de a hölgy kedves volt és biztatott, hogy csak egy valaki van előttünk, úgyhogy nyugodtan tépjek egy újat magunknak. Így is lett, gyorsan leadtuk, amit le kellett, így aztán 9 után nem sokkal már kint is voltunk az utcán.
Mivel Mátééknak aznap rövidített óráik voltak, mert délután tantestületi értekezlet volt az iskolában, tudtuk, hogy dél körül végezni fog. Így az otthoni nagytakarításba, vagy maratoni vasalásba sem lett volna értelme belefogni 🙂 , na meg Legkisebbünk is nagyon szeretett volna mindenfelé menni csak nem haza 🙂 . Ahogy a kocsi felé mentünk, meglátott szemben egy játszóteret és persze, hogy átmentünk 🙂 . Sok időt azért nem töltöttünk el ott, mert kevés volt a játék és valahogy nagyobb gyerekeknek volt alkalmas az a kevés is, ami volt. Így aztán kijöttünk, de Tomának határozott elképzelése volt, hogy buszozni szeretne, meg elmenni a nagy játszótérre 🙂 . Gondoltam, hogy ez a délelőtt már a szórakozásé lesz, ezért felültünk a legközelebbi buszra és mentünk vele két megállót.
Háromnegyed 10 körül már a Szent Imre téren voltunk, ott ahol a legutóbbi laborvizsgálatos túrán kevés időt töltöttünk, mert akkor a buszozásé volt a főszerep. Most viszont már a téren is meglepetés ért minket, ugyanis beindították a szökőkutakat, sőt elindult egy új is, amit azt hiszem ősszel építettek. Ehhez mentünk oda, már csak azért is, mert a játszótér mellett van, na meg sokkal könnyebben “elérhető” volt a kis kezecskéknek 🙂 .
Toma persze egyből megtalálta, belenyúlkált, kis kavicsokat szedett ki belőle, amiket visszadobált.
Közben jó vizes lett a nadrágja alja, meg a kardigánjának az ujja egy részen és mielőtt még majdnem az egész ruhája bánta volna, az egyik bemászását meggátolva szépen átirányítottam a játszóra 🙂 .
Ahol kiélhette magát teljesen, és szerencsére még játszópartnerei is akadtak 🙂 … Egyből egy kisfiúval ugrált a nagy trambulinon (a képen nem látszik),
majd a csúszdák jöttek, amelyek most nem melegedtek át, mert kicsit borongós, de meleg idő volt. Itt egy kislánnyal csúszkált, meg szaladgált,
közben érkeztek új kisfiúk is, akikkel saját versenybe fogott Toma, hogy ki tud előbb felmászni és lecsúszni a csuszin 🙂 . Beiktatott egy kis hajós pihenést is, de a csúszda az megunhatatlannak bizonyult a több lehetőséges felmászással és lecsúszással 🙂 , a mérleghintát sem hagyhattuk ki, persze közösen 🙂 . Felfedezett Toma egy kagylós szerkezetet is egy félreesőbb részen, amiből kettő volt és a nagyszerű az volt benne, hogy vezette a hangot, ami teljesen elbűvölte Tomát.
Én az egyikhez álltam, ő a játszó egy másik sarkában a másikhoz és így beszélgettünk 🙂 … Jó sokáig elvoltunk ezzel 🙂 …
Azért egy jó óra elteltével elindultunk a buszhoz, mert azért haza is kellett érni valamikor. Csuklósra szálltunk, mert az a kedvenc mostanában 🙂 , direkt a közepére, ami ugye pörög-forog, Toma nagyon elcsodálkozott rajta és tetszett neki 🙂 … Sajnos hamar leszálltunk, gyalogoltunk egy picit az autóhoz, közben összetalálkoztunk Máté egyik osztálytársának az anyukájával – legalább a családi napos vetélkedő csapatát is megbeszéltük, ami így össze is állt – és ráadásként az oviból egy szomszéd csoportos anyukával és gyerkőcével is találkoztunk. A kisfiú Tomával egyidős, és nem kis megnyugtatásomra megbeszéltük, hogy ők is pont ilyen keveset járnak oviba mint mi 🙂 , hasonló betegségdömpinges okokból. Aztán már siettünk nagyon a kocsihoz, ahogy hazaértünk már telefonált is Máté, még korábban mint gondoltuk.
Gyorsan ebédeltünk egyet, most éppen Toma volt extrán éhes 🙂 , aztán mivel még elég korai volt az idő, gondoltam elszaladok a könyvtárba, ugyanis aznap járt le az olvasójegyem, meg kellett hosszabbíttatnom, különben súlyos pénzeket fizethetnék a raktárnyi könyvre, ami itthon van 🙂 . Mivel senki sem nagyon akart eljönni velem, együtt viszont örömmel itthon maradtak a fiúk, így is tettünk, mert szerencsére a könyvtár is közel van 🙂 . Remekül elvoltak ketten, csak az zavart be egy picit a képbe, hogy Tomának nagydolga volt éppen a WC-én miután elmentem, úgyhogy már a könyvtárban ért Máté hívása, hogy egy kis baj van 🙂 – már kezdtem megijedni 🙂 – amikor közölte, hogy hol vannak és megkérdezte, hogy most ő törölje tisztára az öccsét????!!! Hát, mondtam neki, hogy más választásuk nemigen van, hacsak nem akar Toma ott trónolni még vagy negyed órát legalább 🙂 … Máté remekül megoldotta egyébként a helyzetet, bár érthetően, nem volt túl lelkes 🙂 …
Én pedig közben még két könyvet is kivettem, amit múltkor már kinéztem magamnak, viszont akkor véletlenül otthagytam valahogy a könyvtárban. Azért a címek sokat elárulnak, azt hiszem egy új hobbim van kialakulóban, a neve pedig kertészkedés 🙂 , mert mostanában minden ezzel kapcsolatos dolog rendkívüli módon lázba hoz. A könyvek pedig Kert a lelke mindennek, ismert emberek kertjeit mutatja be rajtuk keresztül, a szerzőt pedig elég jól ismerem is, biztos ez is közrejátszott abban azért, hogy pont ezt a kötetet választottam, a másik pedig az Évelőkertek. De…, ami az első könyvnél a bevezetőben elhangzik, hogy milyen tüneteket észlel magán egy megrögzött kertmániás 🙂 , na azon nagyon jókat szórakoztam, kezdve a magos zacskók mániákus vásárlásától a marhatrágya beszerzésén át, a kertek és szakoldalak megszállott tanulmányozásáig 🙂 , amiben teljesen magamra ismertem 🙂 … Sokat persze nem időztem ott, csak levettem a köteteket a polcról és már szaladtam is, mert nem tudhattam, hogy végződik otthon a vécés kaland 🙂 , mindenesetre a könyvtáros elég jól mulatott rajtunk 🙂 , ugyanis végighallgatta a telefonbeszélgetést 🙂 …
Hazaérve megnyugodva láttam, hogy minden rendben, ez a helyzet is pipa 🙂 , amikor beléptem már éppen valamiben el voltak mélyülve, szóval rég elfelejtették a korábbi eseményeket 🙂 . De ha már így volt, akkor gondoltam leszedek még egy kis fenyőrügyet, ugyanis fenyőszirupot tervezek eltenni, most amikor ezt írom félúton vagyok ezzel kapcsolatban. Tavaly is elraktam, a szirup remek köhögéscsillapító egyébként, de akkor a saját ezüstfenyőnkről szedtem a rügyeket és valahogy nem olyan lett a fenyőszirup, mint amilyenre készültem, segítőm és barátom Kati szerint, akitől a recept is van állítja, hogy az ezüstfenyő miatt, mert ő mindig erdeiből rakja el Erdélyben. Hát, gondoltam most már kipróbálom, ezért szomszéd barátnőmet kértem meg, akinek kint az árokparton több szép kis erdei fenyője nődögél, hogy had szedjek le onnan rügyeket. Így aztán kivonultam oda egy lábossal, tele szedtem,
beáztattam és sajnos azóta is csak ázik, időm még nem volt megfőzni – szerencsére két nap is belefér ebbe az áztatásba – ma tervezem elkészíteni, úgyhogy majd meglátjuk mi lesz belőle 🙂 .
Délután pedig még a középkori üdítőitalt a ciberelét szűrtem le, és töltöttem egy műanyag üvegbe, na meg mellékeltem Máté táskájába 24 műanyag poharat, hogy másnap kóstolót adjon az osztályban. Mi itthon teszteltük, hát eléggé borzadály íze volt 🙂 , úgyhogy mondtam is Máténak, hogy mindenkinek csak egy kortynyit töltsön, mert az osztályban nincs hová kiönteni 🙂 . Azóta persze már ezen is túl vagyunk, a töri tanárnőnek nagyon tetszett már maga az ötlet, hogy elkészítette Máté, mindenki nagyon lelkes is volt addig amíg meg nem kóstolta az itókát 🙂 , onnantól már inkább szabadultak volna tőle. Volt aki émelygett utána…- kicsit megijedtem, amikor Máté ezt mesélte a telefonba – sőt, volt akinek fájt a hasa is. Kérdeztem Mátét, hogy mennyit töltött, de mondta, hogy annyit amennyit mutattam, úgyhogy attól azért nagy bajuk nem lehetett, de van amire nincs felkészülve az ember, az egyik fiú ugyanis elkérte többektől is a maradékot és megitta (!), mindenki nagy döbbenetére, na neki tényleg fájt egy picit a hasa. Egyébként nem volt romlott a dolog vagy ilyesmi, mert mi is ittunk belőle előző nap direkt, nehogy valami más baj legyen belőle – én mondjuk inkább meghajtásra gyanakodtam volna 🙂 – de valóban annyira rossz íze volt, hogy nem csodálkozom azon, hogy volt akit ez letaglózott 🙂 . Legközelebb azért mindenesetre enni-innivalót nem készítünk 🙂 …
Na, hát körülbelül ennyi volt ez a nap, azóta meg nyilván van már más is, ha egyszer utolérem magam, akkor megírom 🙂 …
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: