Nemcsak tart, hanem talán a tetőfokára is hágott ez a szenvedély Tománál… Tegnap a délelőttünket erre szántam, legfőképp azért, mert jövő héten már teljes erővel szünet van és nem túl sokszor hódolhatunk eme hobbinak majd valószínűleg a nyáron 🙂 , pontosabban ha igen, akkor Mátéval kiegészülve, ami nagyon jó, de ő minden bizonnyal nem lesz olyan türelmes tesója hóbortjaihoz mint én 🙂 . Ami egyébként még engem is meglepett – már a mánia – ugyanis Legkisebbünk már az elején kijelentette, hogy nem akar sem hévezni, sem villamosozni, csak BUSZOZNI 🙂 !!! Így aztán nem is nagyon csináltunk mást ebben a bő két órában, csak buszoztunk vagy buszokat néztünk…
Természetesen valahogy megint lekéstük indulásnál a buszunkat, ami csak azért nem szerencsés, mert 20 percet kell a következőre várni. De amióta megvan a megálló közelében az árnyas játszótér, már ez sem gond 🙂 :
Aztán csak eljött a vágyott pillanat:
A végállomáson szálltunk le persze, ahol megint csak meglepődtem, mert Tomának esze ágában sem volt a nagy játszótérre menni – mondjuk nem bántam, ez az a árnyék nélküli, ráadásul átforrósodó játékokkal bíró hely, nem is voltak bent sokan – hanem inkább azt kérte, hogy üljünk le valahová és nézzük az érkező és távozó buszokat 🙂 … A közeli pékségben vettünk egy sajtos croissant, kerestünk egy árnyékos helyet és a sakkozóknak felállított asztaloknál eszegettünk és néztük a buszforgalmat 🙂 .
Teljes átélés:
Innen csak úgy tudtunk elszakadni, hogy az igazi, nagy buszvégállomásra sétáltunk át, ugyanis Toma azt szerette volna látni. Azért útközben is volt pár jó dolog:
A teljes nyertes a párakapu volt, itt rettentő sokat időztünk, Toma többször átfutott alatta,
és volt, hogy csak áztatta magát 🙂 :
Aztán csak elértünk a végállomásra, ahol picit néztük még a buszokat, aztán amikor megérkezett a mi járatunk, szépen elindultunk vele hazafelé. Szintén végállomásig megyünk ugye ilyenkor, ahol átültünk az autónkba és már szinte indulhattunk is Mátéért a sulihoz. Persze elmentünk a cukrászdánkba fagyizni (ilyen hőségben ezt muszáj 🙂 ), aztán hazafelé vettük az irányt. Ebéd után még Máté is elaludt a kanapén, Toma is sokáig horpasztott, tikkasztó tud lenni ez a hőség…
Bár lett volna ezer teendőm ehelyett a délelőtt helyett, most különösen örülök, hogy elmentünk, jó volt látni Tomát, ahogy örül mindennek, kellett neki a kis saját idő is és amit írtam az elején, nem tudni mikor lesz erre legközelebb ilyen zavartalan alkalom…
Kommentek