Virgonc vadász

Persze nem más, mint Cimbi cicánk, aki minap ezt be is bizonyította. Ugyanis korán reggel arra mentem ki a kertbe, hogy a Családfő éppen valami célszerszámot keres, hogy egy néhai egér maradványait eltüntesse, akit közel a bejárati ajtónkhoz helyezett el Cimbi, nehogy már azt higgyük, hogy ő esetleg tétlenkedik 🙂 ! Megmutatta zsákmányát jól látható helyen, hogy bizony ő hasznos cica, bár a Zapu is eléggé kábán szedte össze a tetemet – gondolom nem ilyen reggeli nyitányra számított – én meg eléggé álmosan pisloghattam hálóingben, kávés bögrével a kezemben, a gyerekek pedig még aludtak… Azért jól megdicsértük, azt meg külön értékeltük, hogy nem konyhakész állapotban volt a kisegér, de lehet, hogy ennek is eljön majd az ideje…

Szóval Cimbi kezd igazi nagy macska lenni, valamelyik nap éppen a konyhaablakból láttam, ahogy lesből megtámadott és el is kapott valószínűleg egy gyíkot – a kertben és a környéken is rengeteg van – nyilván nem tudta, hogy védett faj 🙂 , ugyanis egyből elkocogott szájában a zsákmányával az ezüstfenyő alá… Máskor meg a kerti madarakat figyeli, irtó jófej, ahogy ül és vágyakozva néz mondjuk a fákra, a farkincája közben jobbra-balra jár és a kis képére van írva, hogy csak arra vár, mikor jön valamelyik elérhető közelségbe 🙂 … Haláli 🙂 , tulajdonképpen szó szerint 🙂 …

Toma szerint ráadásul irtó vicces is Cimbi, imádja, ahogy a kerítés oszlop tetejére felmászik, főleg, hogy utána a félköríves kerítésléceken, mint egy légtornász végigmegy 🙂 . Azon meg jókat rötyög, hogy a helyén alvás közben rendszerint kilóg a feje a korlátok között 🙂 . Tényleg vicces tud lenni, bár múltkor majdnem szívszélütést kaptam, amikor a kertben a félhomályban lesből és pusztán játékból a csípőmre ugrott, majd egyből el is szaladt, amolyan bakkecskeugrásokkal 🙂 … Szóval ilyen virgonc vadász ez a Cimbi 🙂 …

Címkék: ,
Tovább a blogra »