Hát, eljött ez is, bár ezt a részét annyira nem vártam az önállósodásnak 🙂 , Máté szombaton felült a buszra és egyedül ment le Kati mamáékhoz Veszprémbe… Legfőképp ő szeretett volna egyedül utazni és ahogy haladtunk az utazás felé, mi inkább visszacsináltuk volna ezt a dolgot 🙂, többször felajánlottuk, hogy elvisszük kocsival, de ő hajthatatlan maradt, úgy éreztem ez fontos volt neki, amolyan mérföldkő, hogy egyedül, önállóan már ez is megy neki…
Délelőtt összepakoltunk neki, még ebédet készítettem, mert Apának bár általában nem szokott ez történni, de most szombat délelőtt is megbeszélésre kellett menni, így mivel mindannyian ki akartuk vinni a pályaudvarra, délután utazott. Negyed négykor indult busszal a Népligettől, jó korán kimentünk, sikerült a sofőr közelébe helyet találni neki, jegyvételnél azért szóltunk a buszvezetőnek, hogy Máté egyedül megy Veszprémig, kevesen is voltak a járaton, szóval minden ideális volt egy első útra. Tudtuk, hogy gyorsjárat, de azt nem, hogy először csak Veszprémben áll meg, így aztán attól sem kellett félni, hogy valahol máshol száll le esetleg 🙂 …
Nem mondom, hogy nem szorult össze a szívem, miután elindultak és Toma megállapította, hogy Máté elment a busszal… Toma különben is külön eset volt, ő is le akart menni Mátéval, kesergett jó sokat, hogy most nem lesz itthon a tesója és miért megy el, miért alszik ott és egyáltalán… Máténak állítólag hamar eltelt a menetidő, még aludt is közben (nahát 🙂 ), Veszprémben pedig népes fogadóbizottság várta 🙂 , az egyik kedvencét, krumplis tésztát készítettek neki 🙂 , már érkezés után belevetették magukat Istivel a fiús dolgokba, és azóta is köszöni szépen remekül van 🙂 … Mi pedig amíg Máté utazott kivittük Legkisebbünket a Gyerekszigetre (amiről majd még írok), hogy azért neki se legyen olyan sanyarú sorsa 🙂 , jól le is fáradt, este értünk haza, így minimális volt a bátyját hiányoló sirám 🙂 , hamar el is aludt…
Szóval most egy hétig Máté nélkül leszünk, visszafelé pedig valószínűleg autóval jön majd, ugyanis nagy szerencsétlenségére úgy néz ki, hogy az unokatesóméknak dolguk lesz Budapesten akkortájt 🙂 …
Igen, néha döbbenet, hogy mennyire 🙂 !
Igen, ez csak a kezdet 🙂 , és én is izgultam rendesen, de ez a dolgok rendje 🙂 …
Igazi nagyfiú már. 🙂
Mi is igy kezdtük Bogival – én feltettem a búszra, Anyum meg várta (én baromi ideges voltam, amig fel nem hivtak…). Most már táborba is simán elmegy egyedül. Nőnek 🙂