Ilyen se nagyon volt még, hogy itthon voltunk nagyrészt és két napig nem is írtam ide, de valahogy elment az idő 🙂 … Pedig nagy dolgok nem történtek, de valahogy mégis… Máté betegségétől ez az egy hét amolyan itthoni nyaralással telt el és nagyon jó volt… Azért beszélek múlt időben, mert ha a nyári tervek szerint haladunk, akkor ilyesmire ezentúl már nem nagyon lesz idő, esetleg egy-egy nap erejéig, ugyanis sűrűbb napok jönnek errefelé 🙂 . Ráadásul tényleg magunk voltunk, nem mertünk hívni gyerekeket sem, nehogy még fertőzzön Máté, múltkor is azt hittük, hogy már mindenen túl vagyunk, aztán ugye mégsem.
Alapvetően későn feküdtünk, későn keltünk (azért a felnőttek nem mindig 🙂 ), délelőtt főztem addig a gyerekek fürödtek, játszottunk, dinnyét ettünk, fagyiztunk, olvastunk hol mesét, hol kötelezőt, filmeket néztünk és a fiúk medencéztek ameddig és amikor csak bírtak 🙂 . A saját dolgaimmal is úgy ahogy haladtam, a ruhák szortírozódtak, elpakolódtak, az előszoba a cipős szekrénnyel és a fogasokkal az élen rendeződött, viszont a vasalásnak nem bírtam nekiállni és a homokozó is csak félig tisztult meg, reményeim szerint azért holnap feltöltődik, de ráadásként kiolvastam az egyik nagyon jó könyvemet is (amiről lehet, hogy majd írok még).
A skacokat viszont tényleg alig lehetett kirángatni a vízből, a helyzetet csak fokozta, hogy Apucit megkértem vegyen már az egyik játéknagykerben vízipuskákat, olyanokat, amiket a strandon láttunk, na ez teljes telitalálat volt… Aznap, egész pontosan pénteken Toma nem aludt délután, mert elszóltam magam, hogy a Zapu mit hoz majd haza, na innentől kezdve csak ez volt a lényeg. Azóta pedig állandóan csurom víz vagyok én is 🙂 , a legváratlanabb pillanatokban képesek tüzelni rám az én édes jó gyermekeim a kertben 🙂 .
A fiúk legszívesebben beleköltöznének a medencébe, kifejezett sértésnek veszik, ha mondjuk esik az eső, bár volt olyan, hogy akkor is bent voltunk 🙂 . A szombatunk azért vásárlósan telt, pedig nem így terveztük, de a Családfő elhatározta, hogy lecseréli a kocsiját (elég sok vele a hol kisebb, hol nagyobb javítani való) és az egyik autókereskedésbe látott három lehetséges kocsit is. Így aztán délelőtt elmentünk oda, megnéztük őket, beültünk, kipróbáltuk, mindkét fiú nagy örömére. Dönteni nem döntöttünk, de hamar eljöttünk, mert azért abban a vad hőségben az 50 fokos autókban ücsörögni nem volt valami jó ötlet 🙂 . Aztán ha már így alakult közösen elmentünk bevásárolni is, majd hazamentünk ebédelni. Utána jött el az én időm, mert eljutottam végre vásárolni magamnak. A fiú nép otthon maradt, én pedig kedvemre válogathattam, próbálhattam (!), gondoltam is magamban, hogy ha bárki is itt lenne közülük, ez nem jöhetett volna össze és ami a legjobb, vettem is magamnak pár felsőt 🙂 … Jaj, nagyon jó volt egy pár órát a kedvem szerint eltölteni, viszont amikor a plázából kijöttem, nagy csodálkozva láttam, hogy vihar készülődik.
Ez csak azért volt lényeges, mert a fiúk mielőtt elindultam, a lelkemre kötötték, hogy délután együtt fürdünk kint a medencében. Hazaérve próbáltam kicsit alkudozni, hogy majd másnap meg jön az eső és ilyenek, de mondhattam bármit az ígéret szép szó, bevonultunk fürdeni. Aztán rövidesen eleredt az eső, de mivel épphogy csak esett, ezért bent maradtunk még egy picit, addig amíg rá nem kezdett teljesen, na akkor azért hamar kijöttünk 🙂 . Tegnap pedig teljes volt az örömük, a Zapu délelőtt vízi csatázott velük, én pedig délután tettem ugyanezt, jó két órát bent voltunka a vízben, Máté és Toma többet is…
Toma még aludt is vasárnap délután, későn kelt fel, de még utána is képesek voltak fürdeni (mondom én, hogy teljes őrület van 🙂 ), fél 9 után könyörögtük ki őket a vízből… Legkisebbünk édes volt, mert tegnap elalvásnál azt mondta nekem, hogy ő nagyon szereti a strandot, mondtam neki, hogy jó, jó, majd ezen a héten valószínűleg elmegyünk egyet strandolni, amire ő kijavított, hogy nemcsak azt a strandot szereti, hanem azt is ami nálunk van, az itthonit 🙂 . Szóval ezentúl strandként is üzemelünk, már csak egy vízi csúszda kellene a hagyományos mellé 🙂 …
De jó 🙂 , akkor nálatok is nagy vízi élet zajlik 🙂 …
Ilyen is kell, amikor csak otthon vagyunk 🙂 a medence+vizipisztoly páros a nyerő nálunk is az idén!