Azért elosztottuk két napra ezt a pár dolgot szerencsére 🙂 . Szerdán unokatesómmal és Istivel beszéltünk meg egy közös strandolást Alsóörsön, már csak azért is, mert ők is azt a strandot szeretik a környéken. Az ő családjukból ők ketten voltak azon a héten mobilok, ráadásul csak aznap értek rá, mert két napra elutaztak a kint dolgozó családfőjükhöz Ausztriába. Így ezt a napot jól ki is használtuk, mi Ancsival jó sokat beszélgettünk, fürödtünk, úsztunk párat, Tomát istápoltuk a kis vízben, addig a két fiú Isti és Máté először a Apával, aztán már csak kettesben labdáztak, kosárra dobtak bent a vízben 🙂 .
Jó kis közös ebédünk után aztán előjött a csúszdázási láz, a két nagyfiú belevetette magát teljes erővel a csúszdákba, annyira, hogy persze Legkisebbünk is kedvet kapott hozzá. Először kicsit azért tartottam tőle, hogy mit fog szólni hozzá, mert víz alá nem akar lebukni Toma, még tart tőle szerintem, ott meg ugye előfordul az ilyesmi… Azt találtuk ki, hogy Apucival megy le, aki a végén megpróbálja kitartani a vízből 🙂 … Úgyhogy így csúszdáztak jó párat, előfordult, hogy nem sikerült az attrakció és a víz alá ment Toma is egy picit, de nem érdekelte, egyszerűen beleszeretett a csúszdázásba, nagyon élvezte, mint ahogy a nagyok is, szóval elmondhatjuk, hogy a nap aznapi slágere ez lett 🙂 (a Családfő dereka pedig megbánta egy picit 🙂 )! Toma odáig fajult, hogy “ögyedül” akart a nagy, kanyargós csúszdán lemenni, de ezt azért még nem hagytuk neki 🙂 …
Úgy terveztük, hogy 5 körül elmegyünk a strandról, mert unokatesóméknak dolga is volt, mi pedig hajózni akartunk menni, ki is néztem egy járatot, ami este 7-kor indult a kenesei kikötőből. Na, ebből nem lett semmi, mert még 6 körül is minden gyerek csúszdázott 🙂 , így a hajós program ugrott. Viszont a szállás felé a negyed órás úton Toma majdnem elaludt már olyan fáradt lett ettől a sok mindentől, szóval utólag jobb is volt így, hogy ezt kihagytuk (akkor még nem tudtam, hogy teljesen elmarad a hajózás, de ez már egy másik történet 🙂 ). Este mindkét fiú, de főleg Legkisebbünk kidőlve aludt persze 🙂 …
Csütörtökön aztán azt találtuk ki, hogy hová máshová, mint strandra megyünk, mert napközben nem is vágytunk másra, csak hűteni magunkat valahogy 🙂 . Na, de aznap nem autóval mentünk, hanem inkább vonattal, persze Toma örömére. Legkisebbünk mint már írtam teljesen lázban égett az előttünk napjában rengetegszer elhúzó vonatoktól, ráadásul a strandon is jól lehetett látni a közlekedő szerelvényeket, így kis túlzással de ezeket bámultuk nagyjából egész nap 🙂 . Toma persze kérlelt, hogy utazzunk valamelyikkel. Így kinéztem egy járatot, felpakoltuk a strand cuccokat, kimentünk a kenesei állomásra, én a két fiúval felültem a vonatra, a Családfő pedig szépen elautózott Alsóörsre és az állomáson várt minket 🙂 …
Ráadásul ezzel a sebes vonattal mentünk,
Toma nagyon boldog volt, hogy utazhat,
a menetidő is elég baráti, 25 perc volt, légkondis volt a járat, szóval nem panaszkodhattunk 🙂 . Nem sok időt, kábé két órát töltöttünk a strandon, jót fürödtünk, amikor elég erős felhők kezdtek gyülekezni, volt szél is, de még nem vészes, kijöttünk a vízből, később mindenkit ki is tereltek, mert nagyon úgy tűnt, hogy vihar jön. Később kiderült, hogy elkerült minket, de akkor ezt még nem tudtuk, gondoltuk, hogy amíg eldől mi lesz, megebédelünk. Amikor végeztünk már lehetett sejteni, hogy itt zuhé nem lesz, de borongós volt az idő és fülledt, így inkább a szállásra mentünk lepakolni és gondoltuk mikor máskor, ha nem most menjünk el bobozni.
A balatonfűzfői bob pályán már két évvel ezelőtt jártunk, és akkor is nagy kedvenc volt. Az volt a különbség, hogy akkor Toma még csak két éves volt és én akkor az idő nagy részét vele töltöttem a pálya melletti szuper jó játszótéren. Főleg Apa és Máté boboztak, talán egy menetet mentem én Mátéval együtt. Most viszont volt mindenféle felállás, mivel Toma is aktív résztvevője lett a dolognak, főleg azután, hogy odaérve meglátta miről is van szó és persze esze ágában sem volt kimaradni belőle 🙂 . Így aztán ő ment először Apával, mi pedig Mátéval. Meg ahogy én ezt elképzeltem, ugyanis ez a két év a nagyfiamnál is meghozta a változást, azok után meg főleg, hogy a 3 napos osztálykiránduláson egy szabadidőparkban jártak, ahol egyéb sok más jó dolog mellett egyedül is bobozhattak, szóval nagyon rutinos lett benne 🙂 …
Úgy akartam egyébként, hogy ő irányítson, mert egyforma magasak vagyunk (leírni is vicces), de ezt nem engedték az ottani irányítók, mert szerintük én voltam a magasabb. Ez volt tulajdonképpen a szerencsém, mert mint kiderült, Máténak abból áll a bobozás, hogy végigszáguldja az egész pályát és csak a végén fékez, amikor kötelező… Legalábbis ezen ment menet közben a vita, hogy egy picit a kanyarok előtt fékeztem, ami szerinte csiga tempó volt 🙂 … Mentem vele még egyet, aztán átengedtem Apuci mellé, én pedig Tomával mentem.
Legkisebbünkkel sokkal kényelmesebb volt a bobozás 🙂 , ő legalább nem nyaggatott, hogy menjek gyorsabban 🙂 , nagyon örült minden menetnek, csak megint a fejébe vette, hogy egyedül is lemegy, nehéz volt megértetni vele, hogy azt nem lehet, velünk kell jönnie 🙂 … Viszont tényleg nagyon élvezte, mondjuk sejtettem, hogy így lesz, de azt a boldogságot az arcán látni kellett 🙂 … Máté száguldási mániáját egyébként Apa sem bírta, így megengedtük neki, hogy egyedül is menjen, ami mondom nem volt számára ismeretlen az osztálykirándulás óta. Azért Apa megkérdezte az irányítókat, hogy mennyire veszélyes fékezés nélkül végigmenni a pályán, azt mondták semennyire, lehet úgy is 500 kg-ig, csak a végén kötelező fékezni.
Így aztán Toma visszaült a Családfő mellé,
én pedig nem mentem senkivel, így lett még két plusz csúszásunk, amit elhasznált Máté egyedül. Nem mondom, hogy nem izgultam, az első csúszását konkrétan végig aggódtam, mert tudtam, hogy száguldani fog, de annyira szeretett volna egyedül menni, meg már ment is így és nála kisebbek is mentek önállóan (bár azok szerintem nem száguldoztak ennyire), így el kellett engednünk a kezét… A távolban az ott ő egyedül,
itt pedig beérkezik 🙂 .
Ügyes volt, mind a kétszer remekül csúszott, de, hogy őszinték legyünk, egyikünknek sem volt nagyon kedve beülni mellé ezek után 🙂 …
Levezetésképpen elnyaltunk egy fagyit, és van ott egy kilátó, (meg kalandpark is egyébként), felmentünk körbenézni, szép volt nagyon, de a fiúkat csak a bobozás érdekelte. Legkisebbünk egész este azt tudakolta, hogy mikor megyünk legközelebb és másnap sem hagyott nyugtot nekünk, Máté ugyancsak menni akart újra, így aztán megígértük, hogy még egyszer visszamegyünk még. A bobozás vitte tehát a pálmát, mindkét fiú odavolt érte 🙂 …
Kommentek