Le vagyok maradva…

Most úgy érzem el vagyok csúszva mindennel, valahogy lemaradtam a mindennapos dolgainkról… Nem mondom, hogy összecsapnak a fejem fölött a hullámok, de majdnem. Ez az egy hetes betegségdömping valahogy lemerített és el is merültem benne rendesen, persze nem is volt más választásom… Én már nem akarok elkiabálni semmit, de talán Toma jól van, Máté pedig majdnem olyan, mintha nem is lett volna baja, időnként több vécéjárás emlékeztet minket arra, hogy beteg volt, vagy mi 🙂 , szerencsére…

Holnap Máté szülinapja van, délután már érkezik Kati mama, megyünk elé a pályaudvarra, pedig szombaton még úgy volt, hogy elhalasztunk mindent. Mivel Máté ilyen jól van, ez nem szükséges, én viszont tudatosan tegnap eszméltem fel, hogy kedden mi itthon szülinapozunk, szóval nem ártana mozgósítani magamat ez ügyben, takarítani, készülni és hasonlók… Az ajándékokat már megvette Apa, de vásárolni kell, főzni csak sejtem mit fogok (a szülinapra legalább tudom) amíg itt van Mama (utána meg csak találgatok még 🙂 ). A torta az nehéz ügy, nehezen eresztem ki a kezemből, de Legnagyobbunk ragaszkodik a Bayern München-es tortához, én meg olyat vállalhatóan nem hiszem, hogy tudok gyártani 🙂 , szóval úgy tűnik, hogy rendeljük. Arra gondoltam, hogy csinálok pluszba még egy kedvenc tortát neki, de arra meg nem igazán van szükség, annyian most nem leszünk.

Tegnap pedig ahelyett, hogy összekaptam volna magamat, valahogy alig csináltam valamit, azon túl, hogy átmentünk Éva mamához, Apa anyukájához ünnepelni, mert ő együtt akarta megtartani a gyerekek szülinapját a sajátjával együtt, ugyanis az is augusztusban van. A részletekbe nem megyek bele, de a rengeteg betegség ellenére, úgy tűnt sértődés lenne a dologból, ha nem mennénk, pedig szombaton határozottan szóltam, hogy nagyon úgy fest, nem tudunk menni (akkor még a kórházban maradás volt a fő lehetőség). Persze, ha bárki rosszabbul lett volna, nem mentünk volna, de mivel jól voltak, a béke miatt átmentünk, köszöntöttünk és persze a gyerekek is kaptak mindenfélét, tortát, ajándékot, szóval volt nagy ünneplés. Még Toma is evett a tortából, persze csak óvatosan (az orvossal abban maradtunk, hogy ehet, amit bír). Tulajdonképpen egész jól sikerült a köszöntés.

A sulira és az ovira, még nem készültem semmit, nekünk olyan, mintha nem is a jövő héten kezdődne a lavina 🙂 … Arról meg inkább nem írok semmit, hogy mennyire nem várja itt nálunk senki, én meg aztán egyáltalán nem, tőlem akár egész évben szünet lehetne és azon még nem is volt időm gondolkozni, hogy mennyire sajnálom magunkat azért, hogy mindjárt vége a nyárnak, pedig érzem, hogy ez most megint nagyon fájó lesz… Tegnap este még összeírtam egy listát, hogy milyen füzeteket, festéket, ragasztót és egyebeket kell vásárolnunk, mondjuk ezzel azért sok dolgunk nem lesz, összeállítja a csomagot a szomszédunk és barátunk, akinek papír boltja van, pár dolog miatt pedig bemegyünk az üzletbe, amit jobb, ha magunk választunk ki. De edzőcipőt, és még pár dolgot biztos venni kell, persze Tomának is lesznek vásárolni valók az oviba, amit nem tudunk megrendelni 🙂 , sajnos…

A munkaajánlatom pedig megint sehogy sem áll, nekem rossz érzés volt, hogy már a múlt hetet azzal indítottam, hogy akkor most mégsem azon a héten megyek megbeszélni, hanem inkább ezen (bár most még fogalmam sincs, hogy mikor), mert ugye hétfőn jöttünk ki a kórházból, rövid hét volt, a többit meg még nem is sejtettem. Mondjuk nagyon megértő volt az én ismerősöm, együttérző volt és elmondta, hogy semmi gond, jó lesz ez a hét is, csak hát nekem volt ez olyan elgondolkodtató, hogy már így indítok… Nem tudom, benne van ez az egész a gondolataimba, és még mindig tök bizonytalan vagyok benne, biztos azért is, mert ha belemegyek, tudom, hogy mivel jár…

Most pedig jól elkezdjük ezt a hetet 🙂 , ami megint elég sűrűnek tűnik…