Családmorzsák

Napi pillanatok

Tegnapról, végre kint voltunk a Duna-parton, meglestük a kajakos gyerekek edzését is (mindig felénk eveznek), Toma a Balaton óta mondogatja, hogy szeretne úgy evezni 🙂 (a strandon látott kajakbérlőket, ahogy eveztek), és ahogy mutogat egyértelmű, hogy mire gondol (bár előbb azért lehet, hogy úszni sem ártana megtanulni 🙂 )…

20150827_100716

A kavicsdobálás sem maradhatott el:

20150827_101304-1

20150827_101308-1

Közben kiderült, hogy az iskolát átfestették rózsaszínre 🙂 (!!!) (szerencsére nem teljesen, de elég jelentős részét), meg is kellett tekinteni ezt a – főleg a fiúknak – megdöbbentő eseményt 🙂 , így aztán Máté felé kanyarodtunk, miután végzett a próbán, pfujjoltak is rendesen, hogy micsoda lányos egy szín ez 🙂 !!! Az is kiderült, hogy Máté barátai sem vesztek el a nyáron, élik a szokásos mindennapjaikat 🙂 , úgy láttam kifejezetten jó volt végre találkozniuk 🙂 . Máté osztályfőnöke, Judit néni pedig látván a FB-on Legnagyobbunk által kifogott halmennyiséget, igényt tart pontyocskákra, ugyanis mint kiderült imádja a halászlét 🙂 … Mentünk volna még templomba, de csak volna, mert végre rászánva magamat, hogy elintézem a fiúk keresztelőjét (nem elírás, jól olvassátok, mi nem kapkodunk el semmit 🙂 ), persze, hogy most utazott el az Atya két napra, szóval nem jutottam semmire 🙂 . A keresztelőn még ücsörögnénk egyébként, ha tehetnénk 🙂 , de Máté ebben a tanévben a “nagy sikerű” erkölcstan tantárgy helyett, saját maga döntött úgy, hogy inkább hittanra járna – mert ott nem kell semmit tanulni a cimbik elmondása alapján és még cukorkát is kapnak 🙂 – így aztán aktivizálnunk kell magunkat 🙂 …

Címkék: , , ,

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!