Vasárnap délelőtt egy hirtelen ötlettől vezérelve elindultunk Szentendrére 🙂 . Tulajdonképpen a Családfő ötlete volt a dolog, nekem szánta amolyan szülinapi bónuszként, mivel az egyik nagy kedvencem a város: nagyon szeretem a zegzugosan kacskaringós utcácskáit, a sikátorait, patinás kopottságát, titokzatosságát, felfedezésre váró zugait, hangulatát és minden girbe-gurbájából sugárzó művész hangulatát 🙂 … Így belegondolva ez már inkább rajongás 🙂 , ráadásul engem ez a hely mindig feltölt, pedig megint iszonyú sokan voltak, de ott még ez sem zavar igazán, valahogy így a tömegben megbújva mindig azt érzem, hogy kedvemre bámészkodhatok 🙂 … Amíg Máté pici volt, addig is sokszor jártunk ott, sőt, amikor még egy gyerekünk sem volt, még télen is megfordultunk ott, akkor teljesen más arcát mutatja és még sokan sincsenek… Eszembe is voltál Anikó többször is, sőt, még emlegettelek is 🙂 , jó lett volna összefutni 🙂 …
Viszont gyerekeknek, főleg fiúknak nem igazán érdekes szerintem az, ami nekem meg igen 🙂 , így az én ötletem meg az volt, hogy legyen nekik is valami öröm ebben a lófrálásban, így aztán kezdésként célba vettük a Tömegközlekedési Múzeumot, ami még ráadásul útba is esik a városba érkezve. Nem ismeretlen a hely nekünk, Mátéval is voltunk már ott, amikor kicsi volt és nagy siker volt nála is, ez abból is kiderült, hogy elég sok látnivalót és helyet elfelejt, ahol kis korában megfordultunk, ez viszont egyből beugrott neki, hogy itt már jártunk 🙂 ! Egyébként szerintem ez olyan igazi fiús múzeum, mivel a kiállított régi villamosokra, trolikra, hévre fel lehet ülni, némelyiket még vezetni is lehet, szóval szuper jó program nekik. Toma egyből fellelkesült, és hát való igaz, hogy ez inkább neki való volt, de még Máté is élvezte, ő is beült néhány helyre még vezetni is, és egész jól elbohóckodtak kettesben is néhány járművön.
Ahogy beléptünk, a bejáratnál ráadásul egy olyan hajtányba botlottunk, ami, ha jól emlékszem az 1930-as években nálunk, a Ráckeve-Szigetszentmiklós szakaszon járt 🙂 :
A vitrinek mögött és nagy táblákon olvasható érdekességeket nagyvonalúan átugrottuk és egyből a csarnokba mentünk, ahol mindent megnéztünk és kipróbáltunk többször is 🙂 , Legkisebbünk pedig igazán elemében volt, ugyanis mindent letesztelt 🙂 :
Rengeteget vezetett és csengetett a villamoson, ugyanis azt is lehetett, egyszer pedig felfedeztem, hogy az egyik teremőr bácsi direkt beljebb jött megnézni, hogy ki csinál ilyen hangzavart 🙂 , ugyanis nem mindig sikerült szép hangon szólni annak a csengőnek 🙂 …
Volt aki utas maradt:
Változó szerepkörök 🙂 :
Zárt ajtónál kopogtatva:
Az egyik nagy kedvenc a troli volt (a villamos után):
Megint egy bezárt ajtó 🙂 :
Mesebeli és békebeli ott minden, és ezek a csodaszép, régi járművek ki tudja miket láttak és vajon kik utazhattak rajtuk…
Még a kertben is van kipróbálni való, éppen az egyik gőzjárgányon Toma egy másik kisfiúval ügyködött 🙂 :
Visszatérve a kinti részről igencsak mentünk volna már, mert nagyon éhesek is voltunk, kivéve Legkisebbünket 🙂 … Azt gondoltam, hogy tetszeni fog a hely neki, de arra nem számítottam, hogy el sem akar majd jönni onnan 🙂 . Kicsit megszeppenve hallgattuk (és korgó gyomorral), hogy őkelme azt ecseteli nekünk, hogy imád ott lenni és nem akar elmenni onnan sehová 🙂 … Nagy rábeszélések árán és lángost ígérve sikerült csak elszakadni és persze megígértük (mint oly sok helyen 🙂 ), hogy természetesen visszamegyünk még 🙂 …
A jól bevált helyre, a legrégebbi szentendrei lángos sütőhöz vettük az irányt,
de pechünkre olyan sokan voltak, hogy kis tipródás és várakozás után visszahőköltünk és lementünk a Duna-partra egy másik lángososhoz. Közel sem volt olyan finom sajnos, mint híres társa, viszont legalább leülhettünk a part közelében egy asztalhoz, ami azért nem volt utolsó szempont 🙂 …
A nagy lófrálásból aztán annyi lett, hogy utána még egy kicsit sétálgattunk a közeli utcákban
és a Dunánál,
aztán mivel mindenki elfáradt (kivéve engem 🙂 ), Tomán látszottak a kialvatlanság jelei, Máté pedig még át akarta nézni a törit a másnapi iskola előtt, inkább hazafelé vettük az irányt. Pedig még egy olyan kávézót is felfedeztem, ahol minden vásárló választhat magának egy könyvet, amit hazavihet, tele Agatha Christie-vel (mondtam már, hogy Agatha rajongó (is) vagyok? ), na, de majd legközelebb 🙂 …
