Fogorvosnál Tomával (!)

Először is ott kezdem, hogy még most is teljesen kivagyok ettől az egésztől és nem hiszem el, hogy fogorvoshoz kellett mennem a 4 éves fiammal… Még nyáron vettem észre Tománál, hogy bal oldalon a fölső foga nagyon gyanús, olyan mintha lyukas lenne. Egyébként teljesen véletlen volt az egész, valamiért eltátotta a száját én meg belenéztem 🙂 … Írni sem volt róla kedvem, mert elég hülye dolog, de az utolsó pillanatig bíztam benne, hogy nem is lyuk az, hanem valami akármi az és azt mondja majd a doktornő, hogy ugyan anyuka ez nem is az, aminek látszik… Van egy fogorvosnő a környéken, aki gyerekekkel is foglalkozik, jókat hallottam régebben róla, egyszer elvittem Mátét is hozzá, talán valami furcsán növő foga ügyében, de nem bontakoztunk ki nála, mert fogszabályzásra küldött aztán minket. Próbáltam volna bejelentkezni hozzá, de csak 3 héttel későbbre lett volna időpont, az asszisztense azt javasolta a panasz után, hogy menjünk be valamelyik nap időpont nélkül, de így nyilván várni kell.

A rendelési időt tanulmányozva a szerda délelőttre esett a választásom, több okból is. Egyrészt bíztam benne, hogy délelőtt nem lesznek sokan (bejött 🙂 ), másrészt nagyon nem volt mindegy, hogy ha tömni kell, akkor Toma nem ehet utána, így mondjuk délután megejteni ezt a dolgot nehézkesnek tűnt, végül fogalmam sem volt hogyan viseli majd ezt az egészet a Legkisebbünk, akár alvás nélkül, vagy pihenve, de már estefelé mondjuk nyűgösebben nem tűnt jó ötletnek a dolog, főleg ki tudja mennyi várakozás után. Szerdán nem mentünk tehát oviba, aminek Toma kifejezetten örült 🙂 , pedig nagyon próbáltam rákészíteni, elmondtam mi lesz ott, belenéz a doktornéni a szájába, fúrni is fog valószínűleg, próbáltam leírni milyen az, meg piszkálni fogják a fogát amikor tömést rak majd be, hangokkal, effektekkel színesítettem a történetet 🙂 , és mindent értett a Drágám, de persze ennek ellenére lelkes volt, mert hát ugye még oviba sem mentünk 🙂  és a puding próbája meg az evés…

Tényleg jó választás volt a délelőtt, talán fél órát sem vártunk már bent is voltunk. Aztán jött a fekete leves, mert hamar kiderült (amit azért tudtam ám az eszemmel), hogy az bizony egy lyukas fog, de az még csak hagyján, talált még egyet ugyanazon az oldalon alul a rágófogaknál, és a másik oldalon szintén alul egy lyuk kezdeményt… El sem kezdődött még semmi, de rajtam már kiütéssel győzött a hír, tényleg csak pislogtam és próbáltam arra koncentrálni, hogy segítsek valamennyire a lelkes közreműködésemmel Tomának… Nem is azt tömte most be, amit én felfedeztem, mert az a legnagyobb és ahhoz érzésteleníteni kell, hanem a második helyezett lyuk került rivaldafénybe, elkezdte tisztítgatni, fúrni, nyálszívózás is ment közben és jött a tömés. Legkisebbünk egy hős volt, de tényleg, nagyon ügyesen segített, öblögetett, egy könnycsepp vagy nyöszörgés sem volt, a végén, amikor többször lereszelte a tömést a doktornő, majdnem görbülni látszott a szája, de lelket öntöttem belé, hogy milyen ügyes és mindjárt végeznek, közben azért egész idő alatt fogtam a kezét, de igazán én is meglepődtem, hogy mennyire jól vette az akadályt! Persze mindenki megdicsérte a doktornőtől kezdve a kint várakozó következő páciens is, így ő is nagyon büszke lett magára 🙂 és tényleg nagyon meg is érdemelte.

A végén aztán beszéltem a doktornővel, hogy azért mégis hogyan van itt ennyi lyuk… Ő is persze megkérdezte, hogy hogy mosunk fogat, mondta, hogy most többet sikáljuk mint eddig, mire én megkérdeztem, hogy hányszor, erre ő azt felelte, hogy kétszer elég, de itt már teljes értetlenségemet fejeztem ki, ugyanis nálunk ez a minimum, inkább háromszor mossuk általában a fogacskákat. Arról nem is beszélve, hogy Máté 12 éves, de még fogszabályzáson kívül nem volt dolga fogorvossal, soha egy rossz foga nem volt, szóval ez így nekem még mindig sokkoló élmény.

A doktornő szerint valószínű, hogy Toma gyengébb fogállományt örökölt (amire van esély, mert a Zapunak elég sok gondja volt a fogaival), de én azért okolom magamat, hogy lehet engedékenyebb vagyok Tomával és több olyan dolgot eszik-iszik, ami nem jó a fogainak, mint mondjuk a bátyja. Persze azt is tudom az eszemmel, hogy nem kell túlspirázni ezt a dolgot, mert ez nem agyműtét, meg tejfogakról van szó (ami hozzáteszem azért ugyanolyan fontos, mint a véglegesek, mert hatással vannak azokra, ha el vannak hanyagolva, és az megnyugtató volt, hogy a doktornő szerint itt erről szó sem lehet), de vannak dolgok, amikben maximalistának érzem magamat, ez is olyan és most állandóan keresem, hogy mi az amit rosszul csináltunk, meg persze, hogy mi az, ami ezentúl máshogy lesz… Próbálom azért ez utóbbiról, az előremutató oldaláról megközelíteni a kérdést 🙂 …

A tömés után egy órával már ehetett is Toma, egy hónap múlva megyünk újra, arra volt csak időpont 🙂 , az is délelőtt lesz, na meg én is úgy vagyok vele, hogy ennyi Tomának is jár, hogy legalább akkor legyen egy szabadnapja 🙂 … Azért, amiért ilyen hős volt Toma nem ajándékot kapott, bár gondolkoztam rajta, de arra jutottam, hogy egy buszozásnak sokkal jobban örülne, mint egy újabb valamilyen járgánynak. Ezt erősítette az is, hogy amíg várakoztunk, Legkisebbünk a nyitott ablaknál figyelte majdnem végig a szemben elhaladó héveket és buszokat és többször kérdezte, hogy megyünk-e hévezni vagy buszozni. Amire végeztünk ez az igény lecsökkent a buszra (mondom én, hogy buszrajongás van 🙂 ). Így miután végeztünk leparkoltunk a kocsival, elsétáltunk jegyet venni nekem 🙂 , visszamentünk a parkon át a buszvégállomásra

és felültünk a Toma által kiválasztott járatra, amivel végállomástól végállomásig mentünk 🙂 .

Szerintem szerencsére, nem volt rossz élmény Legkisebbünknek a fogorvos, amiben azért a doktornőnek is komoly szerepe volt, nem az a nagyon aranyos típus, de higgadt, kedves, nyugodt, mindent megmutat és elmagyarázza, hogy mi következik. Egy hónap múlva majd meglátjuk, hogy tényleg így van-e a dolog…