Eljött ez az időszak is, pedig én tényleg nem erőltettem 🙂 , egyszer olvastunk csak ebből a könyvből, még talán hónapokkal ezelőtt… Arról még nem is írtam, hogy roskadoznak nálunk a könyvespolcok a gyerekkönyvek alatt, már csak egyet-egyet veszek, ami esetleg nincs meg 🙂 , ugyanis Máté idejében fel- vagy talán túltöltöttük a készletet… Azonban ebből a rengeteg könyvmennyiségből az Anna, Peti és Gergő sorozat volt a legnagyobb kedvenc (nálam néha ideggörcsös rángás kezdett jelentkezni anno, miután a jó ég tudja hányadik hónap vagy talán év után is ugyanazokat a történeteket olvastuk 🙂 ) , még a bátyja idejében, így szinte az összes kötet fellelhető nálunk… A bőség zavarában, most ebből a sorozatból sikerült megtalálni egy példányt Legkisebbünknek (nem tudok mit mondani, csak fejet hajtani, ez a mese tényleg bejön a gyerekeknek), aki a mesedélután után önállóan is nekiállt “olvasni” 🙂 …
Már megígértem, hogy sütök süni tortát és túl vagyunk a huszonhatodik bújócskán is 🙂 … Az ötletek, természetesen a könyvből származnak 🙂 …