Hisztinap

Ez volt a tegnapunk, és hát ki más lehetett volna az elkövető, mint Legkisebbünk… Ott kezdődött a dolog, hogy a Zapu felvetette az ötletet, hogy menjünk el Dunakeszire megnézni egy eladásra szánt autót, amit megvehetnénk (még mindig kocsicserében gondolkozik a sajátját illetően), így eléggé késő délelőtt sajnos összekaptuk magunkat és elindultunk. Tudtuk, hogy nincs a szomszédban, de valahogy most nekem is nagyon sokáig tartott amíg odaértünk és ahogy kiszálltunk már elkezdődött Toma részéről a sírás, valami olyasmi miatt, hogy ő vesztett (!), mert ő volt a legutolsó, aki kiszállt a kocsiból… Na, most ez odáig fajult, hogy bármit csináltunk belelovalta magát teljesen és úgy próbáltunk közlekedni az autótelepen, hogy Őkelme ordítva sírt, mi meg közben próbáltuk megnézni a cél autót, együttérző tekintetek sűrűjében  és főleg Apa igyekezett megtudni a szükséges infókat róla…

Volt egy olyan halvány tervünk, hogy mivel amúgy is közel vagyunk, elmehetnénk a Veresegyházi Medveotthonba, de ez hirtelenjében teljesen lekerült a napirendről, főleg, hogy a visszafelé vezető út feléig tartott még a hisztiroham, majd megbánások közepette elaludt az elkövető, így aztán még egy autót megnézett Máté és a Családfő egy kereskedésben, amíg én Legkisebbünk álmát őriztem 🙂 . Miután hazaértünk, voltak még kisebb sirámok és nyafogások, meg este egy újabb hiszti és ekkor már alig vártam én is, meg a többiek is, hogy aludni térjen Tománk 🙂 és végre szusszanjunk egyet 🙂 .

A Medvepark így Tomával ismét kimaradt az életünkből, de ami késik nem múlik, bár tényleg  kirándulásnak minősül az is, hogy odaérjünk. Nem tudom, lehet, hogy ez a randa idő vagy az egész heti ovizás is lefárasztja Tomát, vagy a kettő együtt, mindenesetre mostanában nem elszigetelt jelenség ez… Részemről már alig várom, hogy legalább szebb ősz legyen, olyan, amilyet én szeretek, talán már az is fél siker lenne…