Máté nemcsak magával maximalista, hanem az öccsével is 🙂 … Rendszeresen teszteli Tomát az alapkérdésekkel, hogy hogy hívják, hol lakik, hány éves, szülei/testvére neve, stb… Legkisebbünk mindenre jól tudja a választ persze (lehetne máshogy, egy ilyen tanárral…???), hol lelkesen, hol kevésbé lelkesen válaszolgat 🙂 … Egy ilyen sokadik kör után, arra a kérdésre, hogy hogy hívnak, szimplán csak ennyit kérdezett Toma, enyhén rötyörészve:
– Miért, ismerős az arcom…??? 🙂
(ezen bevallom, napokig röhögtünk 🙂 …)
—
Kocsiban várakozunk, közben a rádióban éppen a hírek, ugye az én “szakterületem” megy 🙂 , a hírolvasó monotonitását utánozgattam – pedig biz’ Isten nem szoktam – szöveg nélküli hangsúlytalan lalával, erre vigyorogva Toma:
– De lüke vagy, Anya 🙂 !
—
Reggel a kávém mellé odadugja Máté a telefonját a szókirakós játékkal, amit mostanában játszunk és azt, amit előző este nem tudtam, simán megfejtettem, sőt még több újat is. Máté elismerésként csak ennyit reagál:
– Úgy látom felébredt Anya! 🙂
—
Egy takarítós nap után összegeztem az elvégzett feladatokat:
– Én szépen kitakarította, Máté szépen elpakolt…- Legkisebbünk az asztalnál éppen kekszet majszolva, befejezi helyettem a mondatot:
– Én meg szépen végignéztem… 🙂
Őszintén nem is tudom… Ebben az elmúlt két hónapban, fogalmam sincs mit csináltunk volna, a sok és ráadásul néha teljesen váratlan betegségekkel… Meg valahogy azt érzem, hogy hosszú távon már nem ez az én utam, az előmenetel ebben a szakmában ellenkezne mindennel, amit most fontosnak érzek, mert az teljes embert kíván, ráadásul hétvégén, ünnepnap, szóval bármikor és mindig. Viszont nehéz megválni attól, amiben “otthon” vagyok, de azt hiszem ideje lenne valami olyasmibe fogni, ami önállóbb munka, akár vállalkozás (nem mintha az nem követelne teljes embert, de talán az időbeosztás rajtam állna), hosszú idő óta azt érezném kihívásnak, ami rajtam állna, csak ezzel meg sok a kérdés és kevés a válasz, de remélem egyszer kialakul…
🙂
Jut eszembe, azt a munkát elengedted akkor?