Családmorzsák

Utazós gyerekünk

Na jó, nem minden héten utazik (szerencsére 🙂 ), de nekem már ez is bőven elég, hogy a nyári után, most az őszi szünetben is elbuszozott Máté egyedül Veszprémbe… Nála minden ilyen önállósodási dolog jóval hamarabb jön, mint ahogy én felkészülnék rá 🙂 , emlékszem, már másodikban egyedül akart hazajönni az iskolából, amit a kitartó ostromának köszönhetően harmadikra el is ért nálam 🙂 . Ehhez azért hozzátartozik, hogy nem pár utcányira lakunk a sulitól, autóval közel van, de gyalog jó negyed óra az út hazáig. És ez az egyedül buszozás is Veszprémbe, nem tudom, én még vártam volna vele, de azt meg úgy érzem, hogy támogatni kell, ha ő akarja, márpedig ő akarja 🙂 ! Akinek elmesélem, hogy Legnagyobbunk egyedül buszozgat, általában csodálkoznak, néha mintha rosszallást vélnék kihallani a kérdésekből, de szerintem meg akkor a legideálisabb ilyesmire az idő – persze mindenképpen bizonyos feltételek mellett, amelyeket Máténál meglenni vélek – ha megérkezik rá az igény is 🙂 . Azt inkább hagyjuk, hogy én azért rágom a kefét rendesen amíg megérkezik, de hála a mobiltelefonoknak amíg odaér, addig is tudjuk tartani a kapcsolatot 🙂 .

Veszprémben pedig megint népes sereg várta, két fiú “unokatesó” várja lelkesen, szóval rendesen be lesz táblázva ebben a három napban. Azért itthon már most érződik a hiánya, valahogy megint minden csendesebb, Toma pedig most is azt kérdezgeti miközben írok, hogy mikor jön majd haza a tesója 🙂 … Mára egyébként kisebb kirándulást terveztem, mert ebéd után indult a busz, de annyira csípős hideg és borongós idő volt és mi annyira alul öltöztünk, hogy inkább elhalasztottuk ezt a dolgot és bringa tekerést gyakorolt itthon Legkisebbünk 🙂 …

Címkék: , , ,

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!