Minden napra jutott valami, Máté és a Családfő nélkül sajnos. Legnagyobbunk ugye Veszprémben van, Apát pedig azt hiszem elfelejthetjük programok terén úgy december közepéig-végéig a sok munkája miatt, ugyanis itthonról dolgozott szegény egész hétvégén és ha mindez nem lett volna elég, vasárnapra még le is betegedett… Így aztán pénteken, miután kivittük Mátét a buszhoz a környéken bringáztunk, Toma most próbálgatja a tekerést az “új” szülinapi biciklijén – eddig a futóbiciklit szerette használni – ezért a bicózás szinte minden nap szerepelt a programok között 🙂 . Aznap estefelé még rajzolt és ragasztott is, természetesen megint őszi fákat 🙂 , a hetekkel ezelőtt kiszínezett levelek és a múlt héten apróra vagdosott krepp papírokat ragasztotta fel Legkisebbünk, egy-egy zsírkrétával megrajzolt fára.
Nagyon ügyes ebben egyébként, másnap még erdőt is rajzolt egy lapra, három fából 🙂 , ami lényegtelen, mert én annak is örülök, hogy most már talán kezd rajzolgatni 🙂 .
Szombaton aztán én is nagyon vágytam már valami nagyobb erdős területre, de nem mentünk messzire, inkább csak a szokásos kis körünket jártuk végig a közeli Duna-parton, szorgosan leveleket, kavicsokat gyűjtve, meg persze szaladgálva,
végül természetesen kikötöttünk a kedvenc cukrászdánknál, de most már – sajnos – nem fagyiztunk, hanem sütiztünk. Vittünk haza is, de mivel Toma kívánsága volt, hogy ott együnk, leültünk egy asztalhoz, ahol aztán elég jól szórakoztam…
A Drágám ugyanis nem hagyott nyugton a kérdéseivel, állandóan kérdezgette a vendégeket nézegetve, hogy ki hány éves, mikor született – engem sem kímélt azért 🙂 – mikor épült a cukrászda, az út, a kocsi, a mi házunk és hasonlók, a végén pedig olyan igazi ovis gyerek módjára megkérdezte, hogy ugyan ő hány év múlva lesz felnőtt 🙂 ?
Vasárnap pedig Vadasparkba mentünk ebéd után, a közeli szigethalmi állatparkba mentünk vissza, ahol már nyáron is jártunk egyszer. Nagyon jó benne, hogy közel van (fél óra alatt ott vagyunk), nagyon aranyos, családias kis hely, és van annyi állat bőven, amennyi elég a gyerekeknek egy ilyen állatigényes napon 🙂 . Ugyanis Toma már jó pár hete mondogatja, hogy szeretne lovakat látni – amikor az ártéri erdőhöz mentünk hetekkel ezelőtt, útközben akkor is már pacik után nézelődtünk, láttunk is párat szerencsére 🙂 – de most már malacok (!), báránykák és mókus is szerepelt a kívánságlistán, így ez tűnt a legjobb délutáni, pár órás elfoglaltságnak.
Most talán még jobban érezte magát Toma, mint múltkor, ugyanis a lovaglás, most már határozott kívánságként szerepelt az igények között (azt hiszem megérett a lovagolni járás), ezért azzal kezdtük a túránkat, amit most is nagyon élvezett persze a kis pónin 🙂 .
Múltkor valahogy átsiklottunk az állatsimogató felett, most bezzeg bepótoltunk mindent, rengeteg ideig elvoltunk ott. Legkisebbünk az egyik kecskegidát a barátjának nevezte ki, aki tényleg egész idő alatt nagyon élvezte Toma folyamatos simogatását 🙂 ,
de a nyuszi is kapott a jóból…
Miután nagy nehezen elszakadtunk megnéztük a vaddisznókat (ez volt az egyik igény ugyebár 🙂 ),
szarvasokat, bárányokat, őzeket, rókákat, mosómedvéket, ormányos medvéket, a rengeteg sok madarat, baromfiudvart és még sorolhatnám. A téli óraátállításnak köszönhetően már sötétedni kezdett, amikor mi még a játszótéren múlattuk az időt, utána pedig a szürkületben megpróbáltuk megkeresni a mókusokat, de hagytunk a következő alkalomra is az igényből, mert nem találtuk meg őket 🙂 …
Erősen furcsa volt, hogy hat körül értünk haza, teljes sötétségben, ez valahogy annyira nem esett jól, viszont nagyon jó kis délután volt, Toma azóta is emlegeti 🙂 …
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: