Családmorzsák

Adventi

Még tegnap sem gondoltam volna, hogy bármiféle adventi hangulatba kerülünk, sőt, csak úgy néha jutott eszembe a hétvégén, hogy az első vasárnap lesz a tegnapi… Hát, ha hangulatba nem is jöttünk teljesen, azért csak előbányásztam a polc mélyéről egy négy darabos gyertyát (egy picit már égettük máskor is 🙂 ), meg a tálját, amit egyébként… Tovább »

Itthoni

Péntek estétől, amióta hazajöttünk, próbáljuk lassanként utolérni magunkat… Toma szerencsére folyamatosan javul, szinte már meggyógyult, a krupp-nak már nyoma sincs, már hét közben sem volt, maradt még azonban a betegség második felvonásából egy kis torokfájás, hasmenés és fáradékonyság, na meg persze még 3-4 napig az antibiotikum szedése. A legfontosabb, hogy Toma már kedélyileg is jobban… Tovább »

Már itthon

Pénteken hazajöhettünk a kórházból, még az utolsó, délután négy órakor esedékes vénás antibiotikumot kellett megvárnunk Tománál és elengedtek minket… Legkisebbünk nagyjából jól van, csak a hasa és a torka fáj, na meg van egy kis hasmenése, de ezeket leszámítva nincs más. Illetve még annyi, hogy sikítófrászt kezd kapni – teljesen érthetően – a kórháztól és… Tovább »

Megint kórház

Ha mi egyszer belekezdünk valamibe, akkor abba alaposan belemélyedünk… Így vagyunk a betegesdivel, na meg a ķórházzal is, a felületes dolgokkal mi nem elégszünk meg kéremszépen, félmegoldások nem léteznek nálunk 🙂 ! Ennek szellemében aztán szerda éjjel megint a kórházban kötöttünk ki, de már nem a kruppal, hanem a jó öreg kiszáradás közeli állapottal… Viszont… Tovább »

Kórházi helyzetjelentés

Reggel hét óta, újra a Heim Pálba vagyunk Tomával… De most, hogy ne legyünk unalmasak kruppal jöttünk be, miután hajnalban túl lettünk az első igazi kruppos rohamon, amiben volt levegő utáni kapkodás, paplanba bugyolálva a terasz ajtónál ácsorgás, végül már nyugodtabban kórházba igyekvés. Holnap reggel dől el, hogy hazamehetünk vagy élvezzük még a kórház nyújtotta… Tovább »

Őszikék 2.

Nem tudtam ellenállni 🙂 , újra kattintgattam párat (jó sokat 🙂 ) az egyik kintlétünk alatt… Az ismétlések ne tévesszenek meg senkit,  a fényjátékok tehetnek róla 🙂 … Talán ez volt az utolsó idén az őszikékből – bár nem ígérek semmit 🙂 – lévén, hogy közel egy hét van hátra az őszből, ezentúl már lehet,… Tovább »

Fogorvosos bónusz-nap

Ez még szerdán történt és most jó darabig nem is megyünk többet fogorvoshoz Tomával, aminek persze nagyon örülök! Ez a tömés egyébként is iciri-piciri volt, annyira, hogy valamilyen fényre keményedő tömést rakott be neki a doktornő, szóval még csak keverni sem kellett valami tömőanyagot. Nagyon gyorsan, kábé 10 perc alatt végeztünk is, bár a múltkori,… Tovább »

Megtörtént a csoda :-) !!!

El sem akartam hinni, de reggel Toma MOSOLYOGVA (!) ment be az ovis csoportszobába és így integetett nekem 🙂 … Alig bírtam visszaintegetni a meglepettségtől, még az is megfordult a fejembe, hogy ez egy kandi kamera 🙂 … Nem vigyázott ez a gyerek és végül csak beszokott az oviba 🙂 !... Tovább »

Heti

Ez a hetünk betegesen telt, legalábbis ami Mátét illeti. Valami hasfájós nyavalyát szedett össze, első két nap azt hittük, hogy valami más probléma van, mert gyomorsavra utaló tüneteket mondott és produkált, a doktor néni sem tudta eldönteni, hogy merre hajlik a dolog, de mivel nem volt ijesztő, sem súlyos, azt javasolta, hogy várjunk, ha egy… Tovább »

Kreatív nap

Tegnap, hogy mindkét fiú itthon ragadt (na jó, ragadni csak Toma ragadt 🙂 ), valahogy el kellett tölteni az időt, ugyanis főleg Legkisebbünknél túltengtek az energiák 🙂 . De mostanában olyan aranyos kis ötletei vannak, kitalál mindenféle elfoglaltságot magának, például a földre rajzolgat csak úgy a kezével állítólag arcot 🙂 , és nagy elánnal rajzolgatta… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!