Talán a legkedvesebb évszakom az ősz, a színei, illatai, hangulatai miatt… Annyira szép ilyenkor (is) nálunk minden, nem tudok betelni a látvánnyal 🙂 , ezért elhoztam ide is…
Azt különösen imádom, amikor a Duna vizén visszatükröződnek a túlpart színes lombkoronái, órákig el tudnám nézni…
Ez pedig a kerti nyírfánk gyönyörű lombzuhataga… Éppen jókor fényképeztem, mert tegnap a szél miatt, már veszített a szépségéből…
Örülök, hogy írtál Lona 🙂 , annak ellenére, hogy tudom sokan olvasnak, mindig meglep és megtisztel, ha olyasvalaki ír nekem, akit nem ismerek 🙂 … Amilyen szépen leírtad a gondolataidat, szerintem ténylegesen is leírhatnád őket, sokáig én sem éltem ezzel a dologgal, de szerintem rám is terápiás jelleggel hat. Nem tudom persze mi lehet az a nehéz helyzet amiben vagy, de mindig van kiút, lehetőség és ahogy te is visszaintegettél, ezt üzeni 🙂 ! Remélem írsz még, üdv itt nálam 🙂 !
Szia! Én is Duna-parti “lány” vagyok, sokat és gyakran sétáltunk,kerekeztünk mindkét partján. Mostanában csak szomorkodva-elgondolkodva suhanok át a habokat átszelő hídon. Persze a benyomások hatnak rám, néha gondolatban már le is írom őket, alátványt, az érzéseket. Néhány hete egy napsütéses napon éppen a könnyeimmel küszködtem, de közben megcsodáltam a part mentén ringatózó,pihenő csodás személyszállító hajókat, és azon gondolkodtam, vajon kik utaznak rajta, merre tartanak, milyen lehet az életük. Nem tudtam róluk semmit, mégis azt gondoltam, szívesen cserélnék bármelyikükkel. Lehet hiba volna,bármilyen nehéz és kilátástalan is most minden. Ahogy ezen méláztam, egyszercsak felfedeztem, hogy az egyik csoda teraszáról integet nekem valaki.Mosolyogva integettem vissza az idegennek, és nagyon szép utat kívántam neki magamban.