Családmorzsák

Az óévről, újévről

2015-re azt azért nem mondhatnám, hogy a mi évünk volt, inkább azt mondom: vegyes volt 🙂 !  Amit biztos, hogy az óévre hagynék, hogy ne jöjjön velünk, az a betegségek tömkelege, főleg Legkisebbünknél, mert ebben az évben azt sajnos elmondhatjuk, hogy ő végig betegeskedte az évet és megismertük a kórházjárás gyönyöreit is, sajnos…Ráadásul ezekből most… Tovább »

Két ünnep között

Azt hiszem azt véletlenül sem mondhatom el az év utolsó heteiről, hogy unalmasak  lennének (nem mintha a többi az lenne 🙂 )… Kezdődött a barátainkkal és Benivel, aki tulajdonképpen szinte ideköltözött hozzánk a karácsony előtti utolsó napokra (és most nagyon hiányoznak mindannyian, mindenkinek nálunk), aztán jött a karácsony a rengeteg előkészülettel és aztán a változatos napokkal… Tovább »

Fényvillamoson

Ezer éve, már tavaly is utazni szerettünk volna rajta és végre tegnap el is jutottunk rá 🙂 ! Mind a négyen mentünk, az 5 órási indulást céloztuk meg a Közvágóhíd végállomásnál, de csak a 6 órásit értük el, de így legalább megszereztük a gyermekorvosunktól Toma egész decemberre szóló igazolását is végre 🙂 ! Persze ez… Tovább »

Karácsonyi napjaink

Az ünnepünk tulajdonképpen szép volt, jó volt és villámgyorsan el is múlt, sajnos… Nálunk a karácsony most is 24-én éjjel kezdődött, a karácsonyfa díszítéssel 🙂 , ami mondhatni, hogy hagyomány már nálunk, hiszen visszaszámolva, jó 10 éve csináljuk ezt a dolgot, először Máté, most pedig Toma örömére. Éjszaka volt már, amire nekiálltunk a díszítésnek, Máté… Tovább »

Adventi naptárunk 21-22-23-24.

Jövök és mesélek a karácsonyunkról is hamarosan, csak az hosszabb is lenne (amire nincs most nagyon idő 🙂 ), és főleg még nincs vége nálunk az ünnepjárásnak, ugyanis holnap a két unokatesómék jönnek hozzánk, 12-en leszünk 🙂 – szóval még most is van mit csinálni – ma déltől pedig a Családfő anyukájához mentünk ebédre, így… Tovább »

Kavargás

Annyi minden kavarog a fejemben és szerettem volna róluk írni, de mivel csak kavarognak, csak azt írom le, ami eszembe jut 🙂 … Először is Beniék most reggel elutaztak, úgy volt, hogy Apa viszi ki őket a reptérre, meg egy másik ismerős, akinek a csomagok jutottak volna, de végül a másik ismerőssel mentek el (szerencse,… Tovább »

Adventi naptárunk 16-17-18-19-20.

Szóval az úgy volt, hogy már nem is tudom egész pontosan hogy történt 🙂 , de azért a fotók alapján most már egész jól képben vagyok 🙂 … Pedig nem lazsálunk egyáltalán 🙂 , de azt hiszem most jött el az a pont, ahol a dokumentálás kezd nehezen menni 🙂 . Most hétvégén non-stop ittalvós… Tovább »

Adventi naptárunk 15.

Aznap porcelángyurmából készültek mindenféle dolgok nálunk, bár felmerült az is, hogy ez a meglepetés most inkább kimarad a sorból, ugyanis már tavaly karácsonykor is csináltunk porcelángyurmát és húsvétkor is készültek belőle díszek a tojásfára, igaz mindkét alkalommal nagyon élvezte Toma az egészet. A kételyt az adta, hogy félő volt Legkisebbünk esetleg unja már ezt a… Tovább »

Napjaink

Ezen a héten itthonülősek lettünk, ugyanis nincs autónk 🙂 . Apának a kocsija szerelőnél van már kedd óta, így ő jár az én autómmal a messzi Dózsa György útra 🙂 , mi pedig éppen ezért csak a legszükségesebbekre mozdulunk ki itthonról. Toma egyébként nem megy már oviba idén, ezt nagy vacillálás után döntöttem el végül,… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!